Csaknem ezer tőből álló kannabiszültetvényt számoltak fel a rendőrök Remeteszőlősön – videó

Csaknem ezer tőből álló kannabiszültetvényt számoltak fel a rendőrök Remeteszőlősön – videó

kábítószer
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 20. 11:10
Kannabiszültetvényt számoltak fel a rendőrök hétfő kora reggel egy remeteszőlősi ház pincéjében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
MTI

A családi háztól különálló két helyiségben 903 növényt találtak, nagyobb részük virágzott, a többit a korai virágzás állapotában - írták.

A Cannabis Sativa növények mellett a teljes berendezést és több mint másfél millió forintot is lefoglaltak.

A Komárom-Esztergom és Pest megyei rendőrök a rajtaütéssel "szerény becslések szerint is" alkalmanként 180 kilogramm, több száz millió forint értékű marihuána szüretelését akadályozták meg - fogalmaztak.

Az ültetvény gazdája, a remeteszőlősi házban lakó 37 éves férfi beismerte a bűncselekményt. Elmondta, hogy tavaly év elején döntött a termesztéséről, majd az ültetvény működéséhez szükséges lámpákra, elszívókra, aggregátorra, tálcákra, tápoldatokra, tápszerekre, állványokra több mint 10 millió forintot költött. Néhány hónappal később kezdte elültetni a külföldről beszerzett palántákat.

Azt állította, hogy a marihuánát saját használatra szánta, kereskedni nem akart vele, "bár szüretelni még nem volt lehetősége és most már nem is lesz"

– olvasható a közleményben.

A férfit kábítószer-birtoklás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.