Aktuális

Tévedésből mészárolta le feleségét és gyönyörű lányát a féltékeny apa

Bors

Létrehozva: 2020.12.16.

A 40 éves angliában élő lengyel Marcin Zdun hidegvérrel kivégezte feleségét és 18 éves lányukat otthonukban, majd kiderült egy hatalmas félreértés vezetett a borzasztó vérengzéshez.

A férj ugyanis azt feltételezte, hogy 40 éves feleségének szeretője van, idősebb közös lányuk pedig falaz a csalfa asszonynak. Zdun mindezt abból következtette ki, hogy egyszer találkozott neje egyik kollégájával, aki csúnyán nézett rá, így azt gondolta nejének viszonya lehet a férfival.

– Szúrós tekintettel végig mért, a szemeiből pedig a düh áradt felém – vallotta a családirtó a rendőrségen. 

Zdun házassága egyébként valóban omladozott, felesége hosszú ideje már külön szobában aludt tőle és testi kapcsolat sem volt jóideje közöttük. A féltékeny férfi úgy hitte, hogy azért távolodott el tőle neje, mert szeretője van. Lányaik szinte baráti kapcsolatot ápoltak édesanyjukkal, mindent megosztottak egymással, így a családfő abban is biztos volt, hogy az idősebb falaz anyjuknak, amíg az a szeretőjével van. 

– Sok mindent nem engedek meg a lányaimnak, például, hogy tetoválásuk legyen, de az anyjuk végül mindent rájuk hagy. Emiatt teljesen kizártak a családból, mindent a hátam mögött intéznek el és közben nevetnek rajtam. A ház körüli teendőket elhanyagolják és csak költötik a pénzemet, amiért olyan keservesen megdolgoztam – fakadt ki a családfő nem olyan régen a Facebookon aki azt is feltételezte anyáról és lányáról, hogy együtt járnak randizni.

Ismerőseik azonban bántalmazó és irányítás mániásnak jellemezték a családfőt, aki a legkisebb apróságtól is féktelen haragra gerjedt ha az nem tetszett neki.

A végzetes éjszakáról sokat nem tudni, a férj ugyanis állítása szerint nem emlékszik a részletekre. Mindössze annyi biztos, hogy anyát és lányát több szúrással halálra késelte, a gyilkos fegyvert pedig, melynek pengéjén ott volt mindkét áldozat vére, a férj zsebében találták a meg a rendőrök a helyszínen. 

Mint kiderül, a feleségnek nem volt viszonya kollégájával.

Marcin Zdun nem tagadta, de nem is ismerte el bűnösségét, a szándékos gyilkosságot viszont határozottan visszautasítja.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757936_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki fürdőruhában a Dallas 64 éves sztárja - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22794_resized.jpg?avcount=1702213813
origo.hu

Zavaros fordulat: mi van megint Tóth Andi és Marics Peti között?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757150_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szinte az egész országra kiadták a vészjelzést, mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758126_auto_resized.jpg
ripost.hu

Így öleli új párját Tóth Gabi: az énekesnő szenvedélyes fotót osztott meg táncos szerelméről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756770_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gulácsi lipcsei riválisa megint hibázott, most a Dortmund ellen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22795_resized.jpg?avcount=1702213813
origo.hu

Felháborító mivel árasztaná el Magyarországot Brüsszel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755872_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elfogyott a lekvár, de zserbót készítenél? Ezzel helyettesítheted a dzsemet a sütiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758278_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitört a pánik az M3-as metróállomáson: szörnyű baleset történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702213813
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757569_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Halálos rendőrbaleset történt, ketten is életüket vesztették

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702213813
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/H3rKfWi40nI5TdG2wqVHKy-Zq4DupFDn-gYJyO378L4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkMjZlNzVhMzI5MjQ4YWM5YzAwYTc4ZGE3NGYzZjk2.jpg
Találkozás

Zelenszkij fogta magát és Orbán Viktor után utazott

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/t5e0_fNn82RZRCQzj458bBCGhTLrfs2VueTzlOGwr-c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEwYjBlMTgwN2ViNzRiZGE4MjBiMTM1MzUwNmZhODQ2.jpg
Ukrajna

Dömötör Csaba: hetvenezer milliárdos kérdés Ukrajna EU-csatlakozása