Aktuális

Jézus kérte, hogy véráldozatként mutassa be gyermekét Istennek – vallotta a 18 hónapos csecsemőjét kivégző apa

Bors

Létrehozva: 2020.12.03.

Brutális kegyetlenséggel végezte ki 18 hónapos kislányát Amirát 2017-ben egy new orleans-i férfi:

ájulásig fojtogatta, majd megkéselte a védtelen csecsemőt.

A rendőrök hamar kiderítették, hogy a kegyetlen gyilkosság elkövetője a csecsemő apja, Mark Hambrick.

A férfi nem is tagadta sokáig tettét, ám csak most sikerült bíróság elé állítani szörnyű tette miatt. Magyarázata a ugyanis annyira bizarr, hogy a sokat látott rendőröket is sokkolta, ezért elmeorvosi szakértőt is be kellett vonni a nyomozásba.

Hambrick mélyen vallásosnak tartja magát, és vallomása szerint

nem meggyilkolta gyermekét, hanem véráldozatot mutatott be Istennek, mert ezt kérte tőle a megváltó, Jézus Krisztus.

A férfi elmeállapotát több orvos is vizsgálta, ami során megállapították, hogy Hambrick súlyos tévképzetekkel küzd így nem vonható felelősségre a csecsemőgyilkosság miatt. Ennek fényében feltehetően meg is ússza majd börtönt.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092484_auto_resized.png
metropol.hu

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092243_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség