Gyomorforgató részletek derültek ki arról a szilveszteri gyilkosságról, melyben az akkor 23 éves K. Dániel talpig feketébe öltözve, machetével, minden előzetes ismeretség nélkül a gyerekei szeme láttára kaszabolta le az alatta lakó családanyát, K. Szabinát. Később a gyilkos mindent beismert, a kivégzéséért könyörgött, és azt is elárulta, hogy veszélyesnek tartja magát a társadalomra, hiszen tette előtt már beteges fantáziák kísértették erőszakról és gyilkosságról, mi több, a gyilkosság előtt be is szteroidozott és rengeteget ivott.
A gyanú szerint a férfinak korántsem ez volt az első rémtette, korábban is követett már el hátborzongató dolgokat: egyik barátnőjét kikötözte, megerőszakolta és megkínozta, míg a vád szerint a gyilkosság előtt alig egy héttel, karácsonykor megerőszakolta saját húgát, Gyöngyikét is. Bár a férfi ezt az egyet mai napig tagadja, a bíró felolvasta gyomorforgató naplóját, melyben sokkoló részletességgel írta meg, mit művelt a kislánnyal.
– Semmi megbánást nem éreztem, mikor elvettem a szüzességét, nagyon jól tudok kislányokat manipulálni
– írta a naplóban. A tárgyaláson a kislány vallomását is lejátszották, amit Dániel egy ideig lehajtott fejjel hallgatott, majd mikor kishúga az erőszak részleteit mesélte, a férfi nem bírta tovább, félbeszakította az ülést, és rosszullétre hivatkozva szünetet kért.
A bíróság azt gyanítja, hogy valójában azon a tragikus napon sem véletlen támadás történt: azt feltételezik, hogy a férfi ismét egy gyereket, Szabina 14 éves kislányát, Lilit akarta megtámadni.
– Az interneten is csak pucér kislányokat keresek, hogy a vágyaim csillapítsam, de nem csillapította, hanem erősítette - írta naplójában.
Ekkor szúrt ki a parkban két kislányt, akikről azt írta:
– Mikor megláttam őket, teljesen úgy éreztem, hogy meg kell öljem őt, a másikat pedig meg kell erőszakolnom.
A tisztaságuk a szívembe mart - írta, majd azt is megosztotta a titkos füzetével, hogy egyre nehezebben tudja féken tartani beteges vágyait, így már elő is készült a közelgő gyilkosságra.
A felolvasott bejegyzések hallatán a sokat látott bíróság is szörnyülködött, ahogyan áldozatának, Szabinának a férje is, aki beidézett tanúként képtelen volt hallgatni felesége gyilkosának elborult gondolatait, és inkább elhagyta a termet.
A tanúk padján elárulta, gyerekeivel próbálják feldolgozni a helyzetet.
– Ezt soha nem lehet feldolgozni, de megpróbálunk a normálishoz közeli életet élni, tesszük, amit kell – mondta szomorúan a gyászoló férfi. Dániel ezután szót kért, és akadozó hangon kérte a férfi bocsánatát, aki ezután hosszan a felesége gyilkosának szeméb nézve azt mondta, képtelen rá.
– Nem tudok, erre nem lehet. Nem a buszon léptél rá a lábamra. Az egész családom lemészárolta ez a féreg. Én azt mondom, életet életért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.