Aktuális

Durva: Rovarok buktatták le a családirtó igazgatóhelyettest

Bors

Létrehozva: 2020.12.20.

Vincent Brothers álmában sem hitte volna, hogy néhány rovarmaradvány miatt tudják majd rábizonyítani az ötszörös gyilkosságot, és végzi a halálsoron.

Forrás: Getty Images

A bakersfieldi John C. Fremont Általános Iskola igazgatóhelyettese 2000-ben vette feleségül Joanie Harpert, aki szintén a suliban dolgozott. De alig egy évig tartott a frigy, aminek Vincent hűtlensége vetett véget. A pár tagjai azonban nem sokáig bírták egymás nélkül, 2003 januárjában újra oltár elé álltak Las Vegasban, amikor Joanie épp a harmadik gyermekükkel volt várandós. 

Ám a kibékülés nem bizonyult tartósnak, Vincent áprilisban már el is költözött a családjától. 

Feleségét, anyósát, Earnestine Harpert és három gyermekét: a négyéves Marques-t, a kétesztendős Lyndseyt, és a mindössze hathetes Marshallt július 6-án látták utoljára élve a templomban.

Fondorlatos terv

Vincent azzal, hogy meglátogatja anyját, Ohióba repült, ahol autót bérelt és titokban visszakocsikázott Kaliforniába. Majd otthon kegyetlen módon kivégezte hazaérkező szeretteit, akiket nem akart anyagilag támogatni. Aztán a helyszínt úgy rendezte el, mintha a család rablótámadás áldozatává vált volna. Ezt követően hidegvérrel visszaült a bérelt járműbe, és Ohióba vezetett. A rendőrök rögtön a tragédia felfedezése után gyanúsítottként tartották számon Vincentet, de mivel ott virított a neve a repülő utaslistáján, és az autókölcsönző iratai között is, bizonyítékok hiányában elvetették a bűnösségét.

Őshonos bogarak

Az azért nem hagyta a zsarukat nyugodni, hogy a bérelt kocsi kilométer-számlálója alapján a férfi simán megtehette az ohiói Colombus és a kaliforniai Bakersfield közötti 4500 mérföldes oda-vissza utat. Hiába állt elő azzal, hogy az Észak-Karolinában lakó bátyjához is átugrott. Ami ugyan igaz volt, de már csak a családja megölése után. Ezért aztán a hatóság felkérte Lynn Kimsey entomológust (rovartudóst), hogy alaposan vizsgálja át az autót, hátha talál valamit. Talált. Egy olyan szöcskefajta lábát, valamint papírdarazsak egyéb testrészeit, amik csak Kaliforniában honosak, vagyis máshol nem szorulhattak volna a szellőzőrendszerbe és az alkatrészek közé. Sőt, mivel egyetlen lepke tetemének nyomaira sem bukkant, a szakértő meggyőződése volt, hogy éjszaka vezették a gépkocsit. 

Halálos ítélet

Ezek után nem meglepő, hogy a bíróság nem hitt többé Brothersnek, hanem 2007. május 15-én öt rendbeli gyilkosságban bűnösnek találta. Halálos ítéletét pedig 2017. szeptember 27-én rendelték el.

Korábbi kapcsolatából származó lánya, Margaret Kern amikor bebizonyosodott apja kegyetlen tette, megtagadta őt, és soha többé nem használta a Brothers vezetéknevet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713590112
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713590112
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713590112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713590112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól