Pályát módosítanak a szakácsok a járvány miatt: kamionosnak, építőipar munkásnak állnak a magyar séfek

A Bors felkeresett néhány szakácsot, akiknek az életét a pandémia fenekestül felforgatta.

Tamás egykor a hivatásának érezte a konyhaművészetet, ám a koronavírus-járvány az ő munkahelyének is betett. Mikor világossá vált, hogy a szakmájában nincs igény a munkájára úgy, mint korábban, váltott. Jelenleg egy adománybolt logisztikusaként és sofőrjeként keresi a kenyérét. A döntését nem bánta meg.

– A konyha egy embert próbáló és idegőrlő hely, de egyben egy szép szakma helyszíne is. Ahogy az ember öregszik, úgy bírja egyre kevésbé a pörgést, hajtást, és a legtöbb szakács elér oda életében, hogy szembesül vele: váltania kell. Ez a mostani helyzet sok kollegánál, és nálam is felgyorsította ezt a döntést. Valószínűleg tartós lesz a változás, hiszen nem leszek fiatalabb – mondta a Borsnak Tamás.

– Sok szempontból jobb lett vagy lesz az életem. Nyilván kevesebbet keresek, de kiszámíthatóbb és kevesebb idegeskedéssel jár a mostani tevékenységem, és az a bérkülönbözet ami adódott, bőven megéri ezt. A szakács szakma nem kifejezetten család- és magánéletbarát, de ez a mostani határozottan az. A munkahelyi légkör is tejesen más, sokkal emberközelibb, mint a vendéglátásban. Nem hiszem, hogy valaha is visszatérek a konyhába. 45 felett már öreg szakácsnak számítok, és mivel a szakma iszonyat sebességgel változik, a tudásom sem minden esetben up to date. Jöjjenek a fiatalok!– fejezte be a férfi.

Egy neve elhallgatását kérő szakács ugyancsak szívesen megosztotta velünk a tapasztalatait.

– Még az első hullámban 2 hónapot kocsimosóban dolgoztam, azóta több ilyen-olyan munkát végeztem. Most megyek villanyszerelőnek, de karácsonyig egy futárcégnél is dolgozom, ugyanakkor jelenleg is bedolgozom egy étterem konyháján. Összegezve sem az életem, sem a magánéletem nem lett jobb. Nem szeretném még eldobni az eddigit! – mondta lapunknak a férfi.

Találtunk egy séfet, aki kamionsofőrként találta meg a számításait.

– Rájöttem, hogy eddig tévúton voltam. A jövedelmemmel eddig sem volt gond, viszont alig látott a családom. Hiába aludtam otthon mindennap, a 14-15 órás munka után hullafáradtan értem haza, és már csak arra volt energiám, hogy bedőljek az ágyba. Most a külföldi fuvarok miatt viszonylag sokat vagyok távol, de utána majdnem ugyanennyit maradok itthon. Ezekből következik, hogy a járvány nyertesének mondhatom magamat – mondta Zoltán.

– Az 50 fokos gőzben való főzés sem a kényelmes tevékenységek közé tartozik. Most maltert hordok vödörrel, szerencsésebb esetben talicskán. Még gyorsabban elfáradok mint a konyhában, viszont csupán napi nyolc órát kell dolgoznom. Tulajdonképpen két hónap alatt sikerült leadnom néhány kilót, amit az állandó kóstolgatással korábban felszedtem. A kényszerű testedzés bizonyos értelemben jót is tesz nekem, de ha őszinte vagyok, be kell valljam, hogy a tűzhely az én igazi bázisom. Már nagyon várom, hogy újra fakanalat ragadhassak!