Azzal vádolja volt párját, hogy halálra rázta a kisbabájukat, míg ő füvezett és pornót nézett

Azzal vádolja volt párját, hogy halálra rázta a kisbabájukat, míg ő füvezett és pornót nézett

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 06. 21:00
Bors

Egy brit férfi azzal gyanúsította meg volt párját, hogy halálra rázta koraszülött babájukat, míg ő marihuánát szívott és pornót nézett. Két éve próbálják kideríteni a rendőrök, hogy mi történhetett a 2018 szeptemberében Crowborough-ban elhunyt héthetes kislánnyal, Holly Roe-val. A két gyanúsított jelenleg a két szülő, Michael Roe és Tiffany Tate, akik egymást okolják a kislány haláláért.

Közzétette: Michael Roe – 2018. július 16., hétfő

A halottkém megállapította, hogy a koraszülött Holly agysérülést szenvedett és 12 helyen megrepedt a bordája. A nyomozók először az édesapát gyanúsították azzal, hogy elesett a gyermekkel és agyonnyomta. Michael Roe azonban most a bíróságon azt állította, volt párja ölte meg a kislányukat: szerinte halálra rázta, amíg ő a fészerben füves cigarettát szívott és pornót nézett – írja a The Sun.

Közzétette: Michael Roe – 2018. augusztus 12., vasárnap

Roe állítása szerint azért hallgatta el eddig ezt az információt, mert nem akart beszámolni sem a pornó- és szexjátékgyűjteményéről, sem káros szenvedélyéről, amiket szégyellt a családja és barátai előtt. Nem ez az egyetlen dolog azonban, amit a férfi elhallgatott: Tate vallomásából kiderült, hogy Roe a gyermek halála előtt egy héttel fecskendővel, az orrán keresztül próbálta meg etetni a kislányt, mert úgy gondolta, hogy a kórházban is az orrán keresztül táplálták az újszülöttet. Azt sem mondta el a rendőröknek, hogy Holly halálának estéjén egy gyenge opioid fájdalomcsillapítót, tramadolt vett be.

Közzétette: Michael Roe – 2018. augusztus 4., szombat

A bírósági tárgyaláson mindkét szülő ártatlannak vallotta magát, az ügy a napokban tovább folytatódik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.