A románoknál meghaladta a tízezret a járvány halálos áldozatainak száma

A románoknál meghaladta a tízezret a járvány halálos áldozatainak száma

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 22. 15:40
MTI

A stratégiai kommunikációs törzs által vasárnap, kora délután közölt hivatalos adatok szerint a járvány kezdete óta 10 047 koronavírus-fertőzött halt meg Romániában, az elmúlt 24 órában 131-gyel nőtt az áldozatok száma.

A hivatalos adatok azt jelzik, hogy Romániában is állandósult a fertőzés terjedésének üteme, immár nem növekednek a fertőzés sarokszámai. Harmadik napja csökken a napi új fertőzések kéthetes átlaga, mely 8361 napi esettel csütörtökön érte el a maximumot. A napi elhalálozások kéthetes átlaga azonban 150 körül ingadozik, és nem kezdett csökkenni.

Továbbra is nagyon erős a kórházakra nehezedő nyomás. A kórházban ápolt koronavírusos betegek száma immár egy hete meghaladja a 13 ezret. Több megyében is megteltek a kórházak, és már nem tudnak újabb betegeket fogadni. Elkezdődött a betegek szállítása a kevésbé fertőzött megyék kórházaiba.

Tíz napja 1100 fölött van a kórházak intenzív osztályain kezelt betegek száma. Korábbi közlés szerint az intenzív osztályra került betegek kevesebb mint felének sikerül megmenteni az életét.

A karácsonykői (Piatra Neamt) kórház intenzív osztályán múlt héten kiütött tűz újabb két áldozata vesztette életét vasárnap. Ezzel a tűz halálos áldozatainak a száma 14-re emelkedett. Vasárnap reggel a villanyhálózat túlterhelése miatt tűz ütött ki a kolozsvári CFR kórházban is, de ezt sikerült hamar eloltani, és csak három beteget kellett elköltöztetni egy kórteremből. A kórházra azonban 50 ezer lejes (3,68 millió forint) bírságot róttak ki, mert nem rendelkezett a törvény által megkövetelt tűzvédelmi engedéllyel.

A járvány terjedésének a gyorsulása azt követően mérséklődött, hogy az elmúlt hetekben települések tucatjait helyezték karanténba. Erdélyben Szatmárnémetiben, Nagybányán, Zilahon, Besztercén, Gyulafehérváron és Nagyszebenben is kéthetes karantént rendeltek el. A karanténba zárt településeket csak munkáltatói igazolással vagy különleges helyzetet igazoló írásos nyilatkozattal lehet elhagyni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.