Gyilkos bika drog: Apa már a felhők között játszik – nyugtatta félárván maradt gyermekeit a gyászoló anya

Gyilkos bika drog: Apa már a felhők között játszik – nyugtatta félárván maradt gyermekeit a gyászoló anya

bika
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 22. 05:20
Teljesen összetört a családja annak a négygyermekes apának, aki a múlt hét csütörtökön vesztette életét, miután vélhetően bika nevű drogot szívott. A 27 éves Heves megyei férfi azonnal rosszul lett, már a mentősök sem tudták újraéleszteni.
Bors

A szörnyű hírt elsőként a helyi polgármester tette közzé a Facebookon hétfőn. Liktor Róbert megkeresésünkre elmondta: abból gondolják, hogy a bika nevű szert fo­gyaszthatta az életerős férfi, mert az elmondások alapján egy „adag” elszívása után meghalt.

A tragédia után a zsa­ruk azonnal mentek a terjesztőhöz, ahol házkutatást tartottak, a férfit pedig őrizetbe vették.

A Heves megyei Fő­ügyészség szóvivője, dr. Konkoly-Thege László megkeresésünkre elmondta: szombaton elrendelték a letartóztatását, azzal gyanúsítják, hogy ő adta el azt az anyagot, amitől meghalt a családapa.

Próbálták újraéleszteni

Értesüléseink szerint Sz. Cs. rendszeresen használt kábítószert, a Heves megyei településen az élettársával és a négy gyermekével élt.

– Ugyanattól a dílertől vette az anyagot, akitől korábban is. Ezúttal a nagynénje házánál szívta el. Az élettársa a mentőautóra lett figyelmes, és egyből odasietett. Mire odaért, már a házban próbálták újraéleszteni a férfit. Sajnos elbúcsúzni sem tudott már tőle – mondta a Borsnak a család egyik közeli ismerőse.

A férfi kiskorú gyermekei csak másnap tudták meg, hogy az édesapjuk már soha többé nem tér haza.

– Cs. édesapja már évekkel ezelőtt elhunyt, de a gyerekek nagyon szerették. Az anyukájuk most azzal nyugtatta őket, hogy az apjuk jó helyen van, már a papával játszanak a felhőkön. Sírva fakadtak szegények, s azóta is sokat érdeklődnek Cs.-rôl – mesélte lapunknak az ismerős.

Szakértői vizsgálat

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot. Kovács Nikoletta sajtóreferens válaszában elárulta: a halálesetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják, de a rendőrség kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt is folytat eljárást egy bükkszentmártoni férfival szemben. A folyamatban lévő eljárásokra tekintettel azonban bővebb tájékoztatást nem kaptunk. Az Országos Mentőszolgálat kérdésünkre azt közölte, hogy a ha­lál okát szakértői vizsgálat döntheti el.

21 halálos áldozat

A rendőrség egy hónappal ezelőtt arról tájékoztatta a Borsot, hogy országszerte 21 halálos áldozata van a szernek, s addig 80 olyan büntetőeljárás indult, amelyben a lefoglalt anyag a bika volt.

A jelek szerint a számok azóta országszerte növekedtek. Mint megírtuk, az új pszichoaktív anyagot egy miskolci, lyukóvölgyi halál­eset nyomán azonosították a szakértői intézetben, de azóta szinte minden megyében felbukkant már. Augusztus végén például a Heves megyei Besenyőtelken fulladt meg egy fiatal férfi, aki előtte droggal átitatott dohányt szívott, de a fővárosban is rengeteg gondot okoz az új kábítószer. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.