Aktuális

A valódi Észak-Korea: Válogatott kínzásokról, verésekről és szexuális erőszakról mesélnek az előzetesből szabadultak

Bors

Létrehozva: 2020.10.20.

Hátborzongató kínzásokról és az állatinál is szörnyebb bánásmódról számolt be az a 15 ember, akit előzetes letartóztatásba helyeztek Észak-Koreában, de aztán elengedték őket. 

Forrás: Pexels.com

A 15 szerencsésen kiszabadult emberrel az amerikai székhelyű Human Rights Watchnak sikerült interjúkat készítenie. A fogvatartottak elmondása alapján még az állatoknak is jobb soruk volt, mint nekik, az még csak ugyanis a kezdet volt, hogy mocskos, apró cellákban tartották és éheztették őket, de emellett válogatott és kegyetlen módon verték, kínozták és erőszakolták őket, már a letartóztatás korai szakaszában is. 

- Bár hivatalosan tilos a bántalmazás, de vallomásokra van szükségük, főleg a "nyomozás" korai szakaszában, ezért is verik és kínozzák őket - magyarázta a The Guardinnak a HRW ázsiai igazgatója.

Márpedig a vallomások kicsikarása érdekében, úgy tűnik, mindent megtettek az őrök: a fogvatartottak beszámolói szerint például minden nap közel 16 órán át kénytelenek voltak nyugodtan ülni, vagy éppen a cellájuk padlóján térdelni. Már a legkisebb mozdulat is kegyetlen büntetéshez vezetett: aki megmoccant, brutálisan megverték pusztakézzel, botokkal vagy bőrövvel, vagy arra kényszerítették őket, hogy ezerszer körbefussák az udvart.
Ha valaki elmozdult, az őrök mindenkit arra kényszerítettek a cellában, hogy dugjuk ki a  kezünket a rácson, amire ők csizmával rátapostak - mesélt a borzalmakról az egyik fogvatartott, Park Ji-cheol. Egy másikuk, Yoon Young-cheol elmondta, hogy ahhoz sem kellett különösebb ok, hogy az embert bevigyék, és később sem siettek közölni a gyanút, hogy miért is tartják fogva.

- 30 percig csak ütöttek és rúgtak, ahol értek - mesélte. Hozzátette, hogy csak a hosszú verések után árulták el, hogy kémkedéssel gyanúsítják, és bár azzal sosem vádolták meg, végül 5 évet töltött "előzetesben", egy kényszermunkatáborban.

Az volt a céljuk, hogy úgy érezzük magunkat, mint az állatok, és végül tényleg annak éreztük magunkat - mondta.

Kim Sun-youngot, az ötvenes éveiben járó asszonyt többször is megerőszakolták, kihallgatása előtt, közben és után is.

A sokkoló hallottakról a HRW részletes jelentést írt, melyben egyrészt felszólítja az országot, hogy ismerje el az emberi jogok megsértését, fejezze be a kínzást és az emberetelen bánásmódot, másrészt Dél-Koreát, az Egyesült Államokat és az ENSZ összes tagállamát is arra sürgeti, hogy nyomásgyakorlással ösztönözzék Észak-Koreát a változásra. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183879_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat