Újabb kampányt indított a Pornhub, hogy segítsen egészségesen átvészelni a járványt. A nehéz időszakban nem ez az első ilyen megmozdulása a cégnek, hiszen először Olaszországnak, majd az egész világnak ingyenessé tették prémium videóikat, majd aztán az egész család számára nézhető kézmosós csatornát indítottak, az eredeti filmek címeire hajazó elnevezésekkel.
A világ legnagyobb pornóoldala tovább fokozza, és oktatóvideókat készítettek az erre jelentkező modellekkel, hogy mindenki biztosan tudja, hogyan kell higiénikusan és egészségesen folytatni a nemi életét, amit éppúgy megváltoztatott a járvány, mint a hétköznapokat. A videókban egyébként társadalmi távolságtartás szabályaira is ügyelnek.
Cenzúrázott formában elérhetőek a YouTubeon is ezek a felvételek, amiknek kapcsán a cég alelnöke, Corey Price elmondta, hogy büszke a résztvevőkre, és mivel tudja, milyen fontosak az ilyen jellegű oktatóvideók, örül, hogy ők a társadalmi távolságtartást is szexivé tehetik.
Az egyik szereplő is elmondta, Junie Liu is összefoglalta, miért fontos fegyelmezetten viselkedni: Moss kezet gyakrabban, tartsd a távolságot és viselj maszkot! Ezt nem csak magadért teszed, hanem MIndenkiért, aki fontos neked.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.