Bezárva él egy 15 emeletes óceánjáró hajóban egy szegedi énekesnő – írta meg elsőként a Délmagyarország. Zsurkán Zsanett jelenleg a Spanyolországhoz tartozó Tenerifétől néhány kilométerre tartózkodik a Mein Schiff 3 nevű „úszóvároson”, amelyen 2017 óta dolgozik énekes-táncos szólistaként, színházi show-kban. Most azonban komoly bajban van: a koronavírus-járvány miatt a spanyol hatóságok nem engedik kikötni a hajót, így a fedélzeten ragadt. Zsanett a Borsnak mesélt arról, hogyan lehet elviselni ezt a helyzetet.
– Tavaly novemberben szálltunk fel a hajóra Marokkóban, és az eredeti tervek szerint május 24-ig dolgoztam volna. Most már négy hete, hogy a tengeren ragadtunk, Tenerifétől pár kilométerre horgonyoztunk le. A fedélzeten már nincsenek utasok, őket fokozatosan leszállították, csak az ezer fős személyzet maradt – újságolja a fiatal énekes, aki 13 éve dolgozik hajókon.
– Eddig a Kanári-szigeteknél hajóztunk. Csütörtök reggel kaptuk a hírt, hogy éjfél után már nem tudunk kikötni egyetlen spanyol fennhatóságú helyen sem, így a hajó maximális sebességre kapcsolt, hogy elérjük Tenerifét. Közben kiderült, hogy nem mehetünk oda sem. Lehet, hogy még jó ideig egyfajta karantén szituációban leszünk a tengeren, annak ellenére, hogy nincs a fedélzeten koronavírusos fertőzött személy. Ha lenne, akkor a kabinunkban kellene maradnunk. Na, azt nem kívánom senkinek! Nem teszteltek minket, de vigyázni kell, hogy a felhozott élelmiszerrel se kerüljön a fedélzetre semmi. Ezt a helyzetet rendkívül nehéz lelkileg feldolgozni – mondta Zsanett, aki maga is átesett már a hangulatskála összes periódusán.
– A hangulatom változó: pánik, szorongás, sírás, nevetés, megnyugvás, nemtörődömség, mikor mi. Fontos azonban, hogy kordában tartsuk az érzelmeinket és az indulatainkat. Mindenki máshogy kezeli a bezártságot. Van, aki elvonul a kabinjába, van, aki munkába, edzésbe menekül. Napról napra tervezünk. Én próbálok minél több zöldséget, gyümölcsöt enni és vitaminokat fogyasztani. Sokat sétálok a fedélzeten a napsütésben, hogy friss levegőt szívjak. Sajnos jelenleg nem tudom, mikor mehetek haza. Már a magyar konzulátussal is felvettem a kapcsolatot, de egyelőre nem tudnak sokat tenni. Ha többünket egy helyre tudnak majd terelni, akkor kerülhet erre sor. Egy biztos: szeptemberben, amikor kijöttem, azt mondtam a családomnak, akik eléggé aggódnak értem: 13 évnyi hajózás után ez lesz az utolsó szerződésem, utána befejezem. De még ezt az egyet megcsinálom, hogy valami emlékezetessel térhessek haza. Hát, az biztos, hogy meglett! – mondja keserédesen az énekesnő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.