A karantén minden napját csodássá varázsolja ez az apuka, és mindössze egyetlen trükkje van – videó

A karantén minden napját csodássá varázsolja ez az apuka, és mindössze egyetlen trükkje van – videó

jelmez
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 24. 14:00
Bors

A legtöbbek életét teljesen felborította a koronavírus-járvány, a kényszerű otthoni karantén, az iskolák bezárása csak néhány dolog, ami egy átlagos család napi rutinját egyenesen a feje tetejére állította. Pontosan ez történt a Kentuckyban élő családdal is, ami miatt Matt Nestheide, a három kislányát a feleségével együtt nevelő apuka törni kezdte a fejét.

A helyzet megoldásán agyalva ötlött fel benne a gondolat, hogy mi lenne, ha öltönyt húzna, majd eljátszaná a lányoknak, hogy ő az iskola igazgatója vagy egy tanár. A vasárnap késő esti ötletet a felségével mindketten remeknek találták, ezért hétfő reggel fel is ment a lányaikhoz, ahol előadta a kitervelt produkciót. A lányok odáig voltak érte, szakadtak a nevetéstől. A reakciójukat látva felmerült benne, hogy akkor másnap egyszerűen valaki másnak kellene kiadnia magát, hátha ez működik. Működött.

Közzétette: Traci Fugate Nestheide – 2020. március 16., hétfő

Az apuka úgy gondolja, hogy ebben az időszakban szükség van a mókázásra, az önfeledt szórakozásra, ami kreativitással könnyedén kivitelezhető. Szerinte nem lehetetlen minden nap új kalandra hívni a gyerekeket a négy fal között sem.

Közzétette: Traci Fugate Nestheide – 2020. március 18., szerda

Mivel a legkisebb lányuk szívelégtelenséggel született, immunhiányos, ezért nagyobb odafigyelést, több elővigyázatosságot igényel. A szülők igyekeznek minden szabályt betartani, hogy elkerüljék az esetleges fertőzést, de mindenzt úgy teszik, hogy közben optimisták maradnak.

Közzétette: Traci Fugate Nestheide – 2020. március 19., csütörtök

Miközben Matt Nestheide már alakított tanárt, edzőt, őrült professzort, wakeboradost, illetve Bob Ross festőt is, felesége, Traci fotózza, és az így készült képeket megosztják a neten, hogy másoknak is ötleteket adjanak.

Közzétette: Traci Fugate Nestheide – 2020. március 19., csütörtök

Most, hogy egyszerre több szerepben kell helytállni a szülőknek a valóságban is, a család úgy véli szükség van a türelemre, illetve az egymás iránti tiszteletre.

Közzétette: Traci Fugate Nestheide – 2020. március 20., péntek

Ugyan a kinti világ történéseit nem is tudjuk szabályozni, de a viselkedésünket igen– vallja a remek hozzállású apuka és anyuka, akik a nehéz időkben is minden nap mosolyt csalnak a gyerekeik arcára.

Közzétette: Traci Fugate Nestheide – 2018. július 8., vasárnap

(via GMA)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.