Két éve megszurkált taxis: Tovább taxizom, hogy feledjem a késelést

Két éve megszurkált taxis: Tovább taxizom, hogy feledjem a késelést

ügy
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 06. 08:30
Nem jogerősen életfogytiglani fegyházat kapott az a férfi, aki összeszurkált egy taxist. A sofőr újra személyfuvarozással keresi a kenyerét.
L. B.

A legtöbben mentálisan összeomlottak volna, a tucatnyi késszúrással kis híján meggyilkolt nyugdíjas taxis a vérengzés után elképesztő erőről tanúbizonyságot téve kezdett új életet: visszatért a taxizáshoz.

Nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett em­berölés kísérlete miatt nem jogerősen a minap tényleges életfogytiglani fegyházat kapott a 34 éves G. Richárd, aki 20 ezer forint miatt szurkálta össze az idős férfit két éve.

Az elkövetőt az úgynevezett három csapás alapján ítélték el, az erőszakos, korábban 8 évet börtönben töltő, többször is taxisokra támadó bűnöző most jó eséllyel élete végéig a rácsok mögött marad.

Mint megírtuk, N. Bélát a fővárosi Nagyvárad téren intette le, a fuvart pedig a XX. kerületbe kérte, de már útközben támadásba lendült. A 65 éves sofőr az utol­só tárgyalás kivételével az összesen jelen volt, az első hallásra meglepően szigorú ítéletről munkatársunktól értesült.

Erre nem gondoltam, meglepett. Azt hittem, amennyiben sikerül rábizonyítani az ember­ölési szándékot, sima életfogytiglant kaphat. Nincs bennem sem öröm, sem bosszúállási szán­dék, sem szánalom. Amit ka­pott, azt megérdemli! – ma­gyarázta a Borsnak az áldozat. Mint meséli, a bíróságon bocsánatot kért tőle a támadója, de hangoztatta, hogy nem így akarta, és hogy leitatták. 

– A történtek megerősítettek, persze hálát adtam Istennek, hogy túléltem, és még mindig taxizhatok. A visszatérésem utáni második munkanapomon szándékosan felvettem egy olyan öltözékű férfit, akit korábban nem vittem volna el.

Ezzel teszteltem magam, szerencsére semmi gond nem volt. A taxizás mun­katerápiaként segít túllendülni a traumán. A legrosszabb az egészben, hogy a jobb kezem már nem mozog rendesen, így barkácsolni sem tudok, és a konyhában is ügyetlen lettem.

Ezt már sohasem adja vissza semmi – tette hozzá Béla, aki az életét csak magának köszönheti. Ugyanis miközben G. Ri­chárd a hátsó ülésről szurkálta, Béla a szabadulás érdekében beletaposott a gázba, és éles kanyarokat tett a kocsival, amitől a férfi eldőlt.  

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.