15 évvel megúszta Balla Irma gyilkosa

15 évvel megúszta Balla Irma gyilkosa

jogerős
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 04. 10:30
B. B.

Jogerősen megkapta 15 éves büntetését D. Lajos, az a férfi, akit a debreceni képviselőnő, Balla Irma meggyilkolásával vádoltak. Az eljárás során a férfi sosem beszélt, most azonban egy füzetnyi védőbeszéddel készült, az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát, holott korábban több alkalommal is beismerő vallomást tett. A bírók azonban nem hittek neki, és helybenhagyták az elsőfokú ítéletet.

A tárgyaláson Balla fia, Schönstein Sándor is jelen volt, mindenképpen látni akarta, ahogy édesanyja valódi gyilkosát elítélik.

Ismeretes: először Sándort gyanúsították édesanyja meggyilkolásával, két év után azonban bizonyítékok hiányában felmentették. Ezután került a képbe az ak­kor frissen szabadult, munka nélküli férfi, D. Lajos, akinek a DNS-ét meg is találták a helyszínen. Schönstein a meghurcolásért és az ártatlanul rácsok mögött töltött évekért 27 millió forintot igényelt, azonban ezt még egészében nem kapta meg. 

Alapvetően azt gondolom, hogy édesanyám gyilkosának örökre börtönben a helye – szögezte le a Borsnak Schönstein, még az elsőfokú ítéletet követően.

De örülök, hogy kimondták a bűnösségét, és értem a bíró in­doklását – tette hozzá akkor.

Balla Irma fideszes képviselőt 2007 húsvétján gyilkolták meg  brutális módon: egy feszítővassal többször is lesújtott az ágyában fekvő politikusnőre a tettes, az asszony végül a gégéjére mért, iszonyatos erejű vágásba halt bele. Gyilkosa egy mobiltelefont, húszezer forintot és egy mp3 lejátszót zsákmányolt.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.