Aktuális

Szijjártó: Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre

MTI

Létrehozva: 2020.01.23.

Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre, amely megteremti az intézményes lehetőségét annak, hogy az elkövetkező években magyar vállalatok szervezetten vegyenek részt az ázsiai ország rendkívül komoly közlekedési és vízgazdálkodási infrastrukturális fejlesztéseiben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki jakartai tárgyalásai után.

Szijjártó Péter mások mellett találkozott Retni Marsudi külügyminiszterrel, más kormánytagokkal és üzletemberekkel.

Az MTI-nek telefonon nyilatkozva azt mondta, hogy a komoly földrajzi távolság dacára jelentős fejlődésen ment keresztül Magyarország és Indonézia kapcsolatrendszere az elmúlt években.

Számos, kifejezetten komoly technológiai színvonalat képviselő magyar vállalat ért el nagyon komoly piaci részesedést, aminek a jelentősége abban is áll, hogy Indonézia a világ negyedik legnépesebb országa, így nagyon komoly bevételre és fejlődési lehetőségre lehet szert tenni – mondta a miniszter.

Kifejezetten azok a magyar vállalatok szerepelnek jól Indonéziában, amelyek magas technológiai színvonalat és magas hozzáadott értéket kínálnak.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy magyar cég dolgozza ki az elektronikus útdíj bevezetését Indonéziában.

A Fővárosi Vízművek 36 millió dollárért hajtott végre nagyon komoly víztisztítási beruházásokat. Most egy újabb, 150 millió dolláros kötött segélyhitel-programról kezdődtek meg az egyeztetések, amelynek keretében három közkórházat szerelnek fel magyar gyártású onkológiai gyógyászati eszközökkel. Előrehaladott tárgyalások zajlanak három katonai kórház magyar vállalatok általi modernizációjáról is – mondta.

Az elkövetkező években hatalmas infrastrukturális beruházások lesznek Indonéziában. A két ország úgy döntött, hogy 500 millió dolláros közös befektetési alapot hoz létre, megteremtve az intézményes lehetőségét annak, hogy a magyar vállalatok szervezetten vegyenek részt az infrastrukturális fejlesztésekben.

Ezt a pénzt a két állam fele-fele arányban adja össze. Az alapot Magyarországon kezelik majd. Az Eximbank hiteleinek felhasználásával 1,5 milliárd dollárnyi infrastrukturális beruházást tudnak végrehajtani magyar vállalati részvétellel Indonéziában – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter közölte: a kereskedelmi forgalom alakulásán is látszanak a gazdasági kapcsolatok erősödésének jelei, hiszen a 200 millió dollárt is eléri a két ország egyéves kereskedelmi forgalma.

Az együttműködés érdekében százra növeli a kormány a Magyarországon tanulmányokat folytató indonéz hallgatók számát – tette hozza a külgazdasági és külügyminiszter.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715036110
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715036110
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715036110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715036110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?