Halálos füstmérgezés Nagykanizsán: szüleivel fulladt meg a pici Zselyke

Halálos füstmérgezés Nagykanizsán: szüleivel fulladt meg a pici Zselyke

szén-monoxid
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 09. 08:00
Egy egész család veszett oda egy nagykanizsai szén-monoxid-mérgezésben. István és kislánya, a kétéves Zselyke a családi ház egyik szobájában ájultak el, míg az édesanya, Adrienn a fürdőszobában lelte halálát.
R. K.

Gyászba borult Nagykanizsa egyik kertvárosi része. A Rákóczi Ferenc utcában élőket sokkolta a szörnyűséges tragédia. Egy fiatal házaspár – vélhetően hétfőn este – a pici gyermekükkel együtt életét vesztette. Halálukat minden valószínűség szerint füstgázmérgezés okozta. A házuk összes nyílászárója szinte teljesen légmentesre volt alakítva, a szomszédok szerint nemrég újították fel. Az elszívó pelletkazán azonban az égésterméket a kéményből visszaszívta, így mindannyian megfulladtak. A rendőrök kedden délután kaptak bejelentést, de már csak a holttestüket találták meg. Az édesapára, Istvánra és kétéves kislányára, Zselykére a rendezett családi ház egyik szobájában találtak rá. Az édesanya, Adrienn a fürdőkádban lelte halálát.

Védekezzen a csendes gyilkos ellen

Ne becsülje alá a szén-monoxidot, a színtelen és szagtalan gáz már rengeteg áldozatot követelt. A kéményseprők mindenkinek felhívják a figyelmét, hogy megelőzhető a tragédia egy szén-monoxid-mérővel. – Elsősorban a balesetek megelőzésére szükséges koncentrálni. Ennek érdekében az ingatlantulajdonosoknak érdemes rendszeresen lehetővé tenni a kéményellenőrzés elvégzését, illetve szakszervizzel vagy gázkészülék-szerelővel évente ellenőriztetni szükséges a gáztüzelő berendezéseket – mondta a Borsnak Müller Máté, a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. igazgatója. A mérgezésnek több oka is lehet: nem megfelelő az égés mellékterméke, elégtelen a levegőellátás, helytelen a tüzelés vagy a fűtésrendszer, vagy a füstgázelvezető nincs megfelelően karbantartva. Leghatásosabb, ha a mérőt 1–1,5 méterre a fűtőberendezéstől körülbelül két méter magasan helyezzük el.

Az utcabeliek nem tudják felfogni, hogyan történhetett a tragédia. Ottjártunkkor a Katasztrófavédelem és a kéményseprők munkatársai még mindig a helyszínen dolgoztak. Rokonok is érkeztek a családi házhoz, de nyilatkozni nem akartak.

– Nem hi­szem el még min­dig, hogy ez történt. Rég­óta is­merem őket, nagyon rendesek voltak, mindig kö­szöntek. Rendszeresen sétáltak az ut­cán, nap mint nap tolták a kislányukat a babakocsiban. Felfoghatatlan ez az egész – szörnyülködött az egyik utcabeli.

A családról mások is rendkívül jó véleménnyel voltak. István egy papírgyárban dolgozott, míg Adrienn főiskolai tanárnő volt. Úgy tudjuk: a pár Székesfehérváron élt, és csak azért költöztek hét éve Nagykanizsára, hogy Adrienn közelebb legyen a munkahelyéhez, ugyanis a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán dolgozott, az informatikai tanszékén, egyetemi docensként. Ad­riennt munkaadója is gyászbejegyzésben búcsúztatja a közösségi oldalán.

A Zala megyei Rendőr-főkapitányság büntetôeljárást indított a tragédia ügyében

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.