Vérfürdő Tárnokon – Gyógyszerváltás után ölt a skizofrén

Vérfürdő Tárnokon – Gyógyszerváltás után ölt a skizofrén

tárnoki gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 12. 04:10
Elismerte felesége megölését a skizofrén K. Zsolt, aki pokoli kínokat okozva gyilkolta meg feleségét, N. Zsuzsannát. Pedig Zsolt az elmúlt tíz évben mindent megtett, hogy elnémítsa a benne lakó démonokat.
B. B.

Szomorúan pislákoló mécsesek sorakoznak a takaros tárnoki ház előtt, ahol múlt pénteken az ott lakó, asztalosként dolgozó K. Zsolt szinte felfoghatatlan brutalitással végezte ki feleségét, N. Zsuzsannát. Először megkötözte az asszony kezeit, aztán fojtogatta, kiszúrta a szemeit, végül többször torkon és mellkason szúrta, végül agyonverte egy sólámpával. Mindezt úgy tette, hogy Zsuzsa nagymamája, a 90 éves Zsuzsika néni a másik szobában tartózkodott. Kiderült, hogy Zsoltot már tíz évvel ezelőtt skizofréniával diagnosztizálták, azóta azonban mindent megtett azért, hogy szinten tartsa tudatát: nem nyúlt alkoholhoz, szedte a gyógyszereit.

– Rajongásig szerették egymást, Zsolt a tenyerén hordozta Zsuzsit. Az asszony is imádta a férjét, még úgy sem mondott le róla, hogy pontosan tudta, tragédia lehet a vége, ha nem tartják kordában férje betegségét. Mi nem is tudtuk, mi a gond, hiszen Zsolt mindig kedves, mosolygós volt, Zsuzsi felé sem volt egyetlen rossz szava sem, csak abból sejtettünk valamit, hogy Zsuzsi egyszer megemlítette: addig szerencsés, míg Zsolt szedi a gyógyszereit – mesélte a Borsnak egy utcabeli.

Minden jól is ment, míg a gyilkosság előtti napon meg nem változtatták az addig használt gyógyszert. Az addig féken tartott sötét erő elszabadult Zsolt lelkében.

– Nem értjük, miért nem tartották pár napig megfigyelés alatt a gyógyszerváltás után. És akkor Zsuzsi még élne, Zsoltnak pedig nem kellene együtt élnie a gyilkosság tudatával – ingatta szomorúan a fejét az ismerős. A helyiek elárulták: szinte kész csoda, hogy a házban tartózkodó nagymamának és a mellettük lakó anyósának nem esett neki Zsolt, aki amúgy, miután kitisztult, maga hívta ki a rendőröket. Mióta rájött, mit is tett, összeroppant, nagyon megbánta a történteket, előzetes tárgyalásán mindent beismert, most elmegyógyintézetben vár a tárgyalására. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.