Jótékonykodással kezdi az adventi időszakot Király Viktor

Jótékonykodással kezdi az adventi időszakot Király Viktor

Király Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 28. 14:48
Az énekes számára kiemelkedően fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért is fogadta el örömmel a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Vásárának megkeresését – írja a <a href="https://ripost.hu/sztar/jotekonykodassal-kezdi-az-adventi-idoszakot-kiraly-viktor-2180614/" target="_blank">Ripost</a>.
Bors

A Fiatal Családosok Klubja, a hazai családszervezetekkel karöltve idén is megszervezi a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Vásárát, immár negyedik alkalommal – adta hírül a Ripost.

A jótékonysági eseménynek idén a MOM Sport Rendezvényközpont ad otthont, az akció pedig ezúttal a szívbeteg kisbabákat támogatja, mely egy online gyűjtéssel indult november elején és egy nagyszabású eseménnyel zárul majd december elsején, a MOM Sportban.

A sajtótájékoztatón részt vett Albertné Tiringer Mária, Sáregres Község Polgármestere, aki községe tagjaival 300 ezer forintot gyűjtött a szívbeteg kisbabák számára.

„Ez egy olyan társadalmi réteget érintő ügy, amiről viszonylag kevés szó esik. Pedig több, mint tízezer család érintett ebben a betegségben, évente több, mint ötszáz szívműtétet végeznek gyermekeken. Ezért döntöttünk úgy, hogy az idei adventi gyűjtésből befolyó összeget a szívbeteg kisbabákat támogató Okkal dobban Alapítvány kapja majd – mondta el a sajtótájékoztatón Király Nóra, a FICSAK alapítója.

Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki megbízott köszönetet mondott mindenkinek, aki a jó ügy mellé állt. Hangsúlyozta, az összefogás a családokért és a rászorulókért fontos feladatunk.

„A karácsonyt megelőző időszak mindig a szeretetről, a békéről, a segíteni akarásról és az összefogásról szól. Magyarország kormánya támogatja azokat a törekvéseket, amelyeknek fő célja az önkéntesség és a jótékonyság – fogalmazott Nyitrai Zsolt.

A kampányban idén az ismert énekes, Király Viktor is részt vesz, aki szívügyének tekinti a gyerekek támogatását, főleg, amióta az ő családjában is született egy apróság.

„Mióta az ikertestvérem édesapa lett, még inkább megérintenek a gyermekekkel kapcsolatos ügyek. Örömmel vállaltam el a megkeresést, és remélem, minél többen hozzájárulnak majd a jó ügyhöz” – fogalmazott az énekes.

A december elsején, vasárnapi jótékonysági vásárnak a MOM Sport ad otthont, az odalátogató kicsiket és nagyokat pedig sokszínű programokkal várják majd. Király Viktor koncertje mellett szórakoztatja még a családokat majd a Ringató, a Magyar állami Operaház Gyermekkara, a Gardrób Művészeti Csoport, de lesz hagyományos pásztorjáték és néptánc bemutató is.

Buranits Ildikó, a MOM Sport ügyvezető igazgatója régóta törekedett arra, hogy náluk rendezzék meg az eseményt.

„Nagyon szerettük volna, ha egy ilyen családközpontú esemény az egyébként hamarosan családbarát-díjat kapó MOM Sportban tudna létrejönni. Egész napos családi programokkal várjuk a vendégeinket, a családokat és az adományozókat is – mondta el Buranits Ildikó.

Az alábbi linkre kattintva bárki hozzájárulhat a gyűjtés sikeréhez.

(Ripost)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.