Aktuális

Fiúk, ismételjétek meg a négy évvel ez előtti bravúrt!

K. D.

Létrehozva: 2019.11.19.

Az év futballmeccse következik. 2016 után ismét kijuthat a magyar fociválogatott az Európa-bajnokságra, ha kedd este legyőzi Walest. A csapat rendkívül motiváltan várja az összecsapást.

Forrás: Hatlaczki Balázs

Szakadó esőben, kissé feszülten, a feladatra koncentráltan érkezett a magyar fociválogatott a Liszt Ferenc-repülőtérre, hogy elinduljon a sorsdöntő Eb-selejtezőmeccsre. A komolyság teljesen természetes, hiszen a csapat akárcsak négy éve, ismét kiharcolhatja a szereplést a kontinenstornán.

Ehhez hasonló bravúrt kellene elérni, mint 2015 novemberében a norvégok elleni pótselejtezőn, amikor Oslóban nyertünk 1-0-ra Kleinheisler László góljával (majd a visszavágón is diadalmaskodtunk 2-1-re).

Wales legyőzése Cardiffban még nagyobb meglepetéssel érne fel, hiszen a legutóbbi Eb-elődöntős válogatottról van szó, amely 2011 márciusa óta nem kapott ki hazai pályán Eb-selejtezőn, akkor Anglia verte őket 2-0-ra.

Ráadásul az ellenfél szempontjából is ki-ki meccsen a walesiek valamennyi világ­sztárja, Gareth Bale (Real Madrid), Daniel James (MU) és Aaron Ramsey (Juventus) bevethető állapotban van, márpedig előbbi értékét egyedül többre tartják, mint a mi teljes keretünket. 

Pánikra így sincs oka a magyar válogatottnak, útra kelt ugyanis Cardiffba a „Wales-ölő” Pátkai Máté, aki a budapesti össze-csapáson a győztes gólt szerezte a britek ellen.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata:

Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Lang, Nagy Zs. – Pátkai, Nagy Á. – Dzsudzsák, Szoboszlai, Sallai – Szalai

A csoport állása:
1. Horvátország 17 pont (már Eb-résztvevő)
2. Magyarország 12
3. Wales 11
4. Szlovákia 10
5. Azerbajdzsán 1

– A teher inkább rajtuk van. Hazai pályán, esélyesebbként lépnek pályára, tőlük alapelvárás az Eb-részvétel. Éppen ezért nekünk türelmesnek, nyugodtnak kell lennünk, hiszen el lehet a 80. percben is dönteni ezt a találkozót – mondta a Bors érdeklődésére a MOL Fehérvár középpályása.

Marco Rossi szövetségi kapitány kiemelte: minden apró részletre felkészült csapatával.

– Ha egy nappal a meccs előtt még kérdéseim lennének a taktikánkkal kapcsolatban, akkor más szakmát kéne választanom. A kezdőcsapat is összeállt már a fejemben – árulta el az olasz szakember.

– Mindenre, amit befolyásolhatunk, felkészítettük a csapatot. A hozzáállás és az akarat lesz a döntő. Fontos, hogy az első 15–20 percben jobban összpontosítsunk, mint Uruguay ellen. Nagyon remélem, hogy a fiúk odateszik magukat.    

Két út áll előttünk

A magyar válogatott nemcsak az Eb selejtezősorozatából, hanem ha ott elbukik, a Nemzetek Ligájából is kvalifikálhat a jövő évi, részben hazai rendezésű kontinenstornára.
1. út: Eb-selejtező
• Magyarország akkor jut ki, ha...legyőzi Walest, vagy... döntetlent ér el Walesben, de a szlovákok otthon nem verik meg az azerieket.
2. út: Nemzetek Ligája
Az UEFA jövő tavasszal 16 csapat számára négy négyes minitortnát tart, amelyek győztesei szintén kijutnak az Eb-re. A sorsolás pénteken lesz. Marco Rossi csapata az elődöntőben (március 26.) biztosan idegenben kezd.
• Ha Skóciában játszunk, továbbjutás esetén a norvég–szerb párharc győztesével találkozunk
• Ha Bulgáriában, akkor az izland–román párharc győztesével
• Ha Izraelben, akkor is az izland–román párharc győztesével
• És ha Izlandon, akkor pedig a bolgár–izraeli csata nyertesével.
A NL Eb-kvalifikációs fináléja március 31-én lesz, amit a magyar válogatott akár az új Puskás Arénában is játszhat.

Hajszán: fontos a jó taktika!

Hajszán Gyula jószerével egyedül majmolta meg Walest, amikor 1985 októberében nemzeti együttesünk 3-0-lal móresre tanította a Mark Hughest is soraiban tudó házi­gazdát. A győriek egykori szélsője szerint az akkori szövetségi kapitány, dr. Mezey György óramű pontossággal építette fel csapatjátékukat.

– Minden játékosunk tudta, ki, mikor, hová helyezkedjen – emlékezett vissza a Borsnak az 58 éves Hajszán.

– Ezért amikor a 8. percben Esterházy Márton beindult a bal oldalon, olyan labdát kapott vissza tőlem, amivel gólig masírozott. Az 51. percben visszaadta a kölcsönt, elment a szélen, majd úgy tálalt a lábamra, hogy csukott szemmel is betaláltam volna. Détári Lajos góljával pedig szinte kiütöttük őket.

Hajszán szerint a walesiek sokat fejlődtek azóta:

– A hazaiak megtanulták a felállt védőfalat eredményesen átlőni, magas beadásaik pedig életveszélyesek. Ettől függetlenül bízom a jó eredményben, és az Eb-szereplésben.

Wales - Magyarország

Kedd este - 20.45

M4 Sport 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543009
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144602_auto_resized.png
hirtv.hu

Érkezik az újabb benzinárstop?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142431_auto_resized.jpg
ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543009
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543009
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543009
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144927_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot