VV Fanni-ügy - Nyereségvágyból elkövetett emberölés a vád

VV Fanni-ügy - Nyereségvágyból elkövetett emberölés a vád

ügyészség
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 11. 10:26
A televízióból ismert nőt értékei megszerzése miatt ölte meg egy férfi; a Fővárosi Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat.
Bors

A vádirat szerint a vádlott, egy 35 éves férfi – miután a bűncselekményt megelőző időben sem állandó munkahellyel, sem rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, viszont költekező életmódja fenntartásához pénzre volt szüksége – elhatározta, hogy megkísérel rövid úton pénzt szerezni egy tévés valóságshow-szerepléssel ismertté vált nőtől, a sértettől. A vádlott hosszas próbálkozást követően 2017. november 20-ára beszélt meg egy találkozót a sértettel annak lakására.

Amikor a sértett az esti órákban beengedte a férfit budapesti otthonába, a vádlott a lakásban lévő értékek megszerzése érdekében – a sértett halálába is belenyugodva – bántalmazta.

A bántalmazás következtében a nő vérző sérülést szenvedett és magatehetetlen állapotba került. Ezt követően a vádlott a lakásban több értéktárgyat magához vett, illetve eltette a nő okmányait illetve olyan dolgokat, amelyekkel a sértett elutazásának látszatát keltette.

A férfi ezután a lakáshoz tartozó mélygarázsba parkolt, majd a még mindig magatehetetlen állapotban lévő sértettet kézben levitte az autóhoz, annak hátsó ülésére tette, és elhajtott a Budapest XIII. kerület, Cserhalom utcáról nyíló, a Rákos patak mellett húzódó elhagyatott szervizúthoz.

Itt a férfi a korábbi bántalmazás következtében eddigre már életét vesztett sértett holttestét összekötözte és a gépkocsi csomagtartójába helyezte. A vádlott a járművel Siófokra utazott, ezt követően a holttesttel másnap a szalkszentmártoni bányatavakon keresztül a Duna bal partján lévő elhagyatott, használaton kívüli régi kompátkelőhöz hajtott, ahol a testet a Dunába helyezte. A vádlott 2017. november 22-én további értékeket hozott el a sértett lakásából.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be a mai napon vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A minősített emberölést a törvény tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti.

A vádlott jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.