Több mint két évvel a tragédia után a nyomozók meghallgatták a tanút, aki rálátott Pannikáék ablakára a borzalmas napon – írja a Blikk. Mint kiderült, miután Panni édesapja megtalálta a negyedikről kizuhant gyermekét a ház előtt, fölrohant vele a negyedik emeleti lakásukba és belevert egy nagyot az egyik nyitott ablakba. A szemtanú azt is elmondta, hogy szerinte ez nem az az ablak volt, amiről idáig azt hittük, hogy azon esett ki a gyerek – árulta el a Blikknek dr. Lichy József, a meghalt kislány édesapjának ügyvédje.
Ahogy korábban megírtuk, 2017. május 20-án reggel egy hároméves kislány kizuhant egy lakótelepi ház negyedik emeletének ablakából. A kistarcsai család a keresztanyára bízta Pannit addig, míg a szülők dolgoztak. A keresztanya viszont magára hagyta a gyereket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.