Furcsán érezte magát soványan Topi

Furcsán érezte magát soványan Topi

lovaglás
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 20. 18:00
Az Operett Színház művésze évekkel ezelőtt újra az iskolapadba ült, a gödöllői Szent István Egyetemen, hippológus diplomát szerzett. Lefogyott, de most visszajött pár kiló, amit nem bán.
GG

Faragó András, a színpad és a szinkron mellett, ha tehette és idejébe is belefért, rendszeres látogatója és versenyzője volt a hazai fogathajtó derbiknek. Mostanában egyre inkább kikopik a versenyzésből, pedig a lovak iránti szeretete cseppet sem lanyhult a hosszú évek során.

– Szerencsére nincs okom a panaszra, hiszen elfoglaltságom akad bőven, úgy az Operettben, mint a szinkronstúdiókban, és most Veresegyházán is dolgozom – mondta Faragó András, a művészvilág népszerű Topija.

– Azt nem mondom, hogy rengeteg a szabadidőm, de a színésznek addig kell örülni, ameddig foglalkoztatják. Csak egy valami hiányzik a napjaimból, a lovak.

Lovastanári oklevéllel a zsebében, mint mondja, egyre kevesebbet találkozik a kedves patásokkal, pedig tudna időt szakítani rájuk, ha úgy adódna.

– Ilyen az élet – folytatta. – Sajnos pont a mi versenyszámunkat húzták le a különböző fogathajtó rendezvények mű­sorából, pe­dig tudom, hogy a közönség izgalommal várta, hogy az úgynevezett sztárfuta­mokban miként bizonyítanak a művészek, akik teljes odaadással, szívvel és lélekkel, de csak amatőr módon művelik a fogathajtást.

Beszélgetésünkkor feltűnt, hogy a művész úr kicsit megemberesedett az utóbbi hónapokban. Korábban bőven száz kiló feletti testsúlyából rengeteget leadott, megvált ikonikus hajfürtjeitől is.

– Igen, néhány kilócska visszajött, de nem bánom. Így is jól érzem magam a bőrömben, bevallom, egy kicsit furcsán éreztem magam lesoványodva. Persze sosem leszek már másfél mázsa, mert a cukromra és a szí­vemre is figyelnem kell.           

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.