Pihenésnek sem volt utolsó Győrfiék – kis tengerparti fürdőzéssel színesített – barcelonai apa–fia kirándulása, aminek csúcspontja a vasárnapi Barcelona–Sevilla spanyol bajnoki focimeccs (4-0) megtekintése volt. – Ezzel leptem meg Ádám fiamat a 10. születésnapjára – árulja el a Borsnak a szóvivő.
– Sosem feledem kuncogásra emlékeztető, elégedett örömkitörését, amikor kedvence, Messi a gyepre lépett. Ráadásul Ádi tiszteletére remek szabadrúgásgólt is szerzett.
Mégpedig Barca-mezben pályafutása 604. találatát szerezte, amivel látótávolságra került a brazil Pelé 643 gólos világrekordja.
– Ha Lionel ügyesen takarékoskodik az energiájával, megelőzi a Fekete Gyöngyszemet – véli Győrfi, aki ellátogatott fiával a Barcelona-múzeumba is, ahol Kubala László mellett Kocsis Sándor emléktárgyait is megtekintették.
– Óriások voltak, de bárhol járok a világban, Puskás Ferencet a legdicsőbb futballistának tartják. Az árucikk vagy étel árából a kereskedő, a vendéglős rögvest ad legalább tíz százalék engedményt, ha megtudja, hogy magyarral találkozott – állítja a szóvivő.
A meccs után azon spekuláltak a fiával, hogy az autóparkolóban miként szerezzenek aláírást Messitől, ám a biztonsági rendszer ezt nem tette lehetővé. Így aztán beérték azzal, hogy Ádi, a III. ker. TVE U11-es csapatának kétlábas hátvédje kapott egy vadonatúj színösszeállítású Barcelona-dresszt – természetesen 10-essel a hátán.
Apa és fia végül egy közös vacsorát is elköltött a kedves magyar házaspár vezette Futballárium Pubban, ahol nyolcszemélyes csokitortával lepték meg az ünnepeltet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.