Idén pizzaszeleten ringatózott Áron

Idén pizzaszeleten ringatózott Áron

matrac
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 05. 11:30
A felhőszakadások nyári szezonjában szinte már várják az internetezők, mikor teszi közzé újabb képét Bölcs Áron. A matracos fotók annyira tetszenek az embereknek, hogy pár évig biztosan kapnak még belőlük.
Zs.V. 

Negyedik éve nincs nyár, hogy Bölcs Áron ne készítené el a net népe számára már kultikusnak számító fényképét. A Bors két éve írta meg, hogy a srác internetsztár lett egy vicces ötlet miatt, amihez nem is kell túl nagy erőfeszítéseket tenni. Áron csupán megvárja, hogy annyi eső essen, hogy a csatorna ne bírja el, majd nemes egyszerűséggel egy matraccal „vízre száll”.

– Kezdetben próbáltam ugyanazon a napon elkészíteni a képet, mint az elsőt, de nem sikerült. Tavaly volt az első olyan nyár, amikor nem esett annyit az eső, hogy megálljon a víz, ezért akkor megoldottam úgy, hogy a Balatonba feküdtem be a matraccal. Idén megint csak nem akartak jönni a felhők, ezért várnom kellett egy kicsit, de szerencsére végül kegyes volt hozzám az ég – mondta nevetve Áron. A családnak van egy ajándékboltja a Balatonon, itt szokta az épület előtt megcsinálni a fotót. A Borsnak azt mondta, ő is meglepődött azon, hogy az emberek mennyire várják az egyszerű ötletből származó képeket.

– A Facebookon az egyik nagy csoportban szoktam közzétenni az alkotásokat. Volt, aki azt írta a hozzászólásában, hogy egész nyáron erre a képre várt. Ez nagyon jó érzés – ismerte el a fiatalember, aki amint meglátja, hogy özönvízzel kecsegtető felhők jönnek, már készenlétben áll felfújt matraccal.

A rengeteg visszajelzés miatt úgy döntött, hogy nem hagyja abba a fotók készítését, de legközelebb kicsit változtat:

– Természetesen jövőre sem marad el a nyárból a felvétel, és már konkrét terveim is vannak ezzel kapcsolatban. Annyit el­mondhatok, hogy ugyanaz a koncepció, de kicsit más lesz. A többi maradjon meglepetés.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.