Mécsesek és egy szál virág a családias, kőbányai bolt előtt – ezzel emlékeznek kollégái K. Katára, arra a viruló, fiatal lányra, akit elborult elméjű exbarátja gyilkolt meg kedd este. Mint kiderült, a 23 éves lány és a 23 éves Cs. Dániel egy párt alkotott, Kata viszont nemrégiben szakított a fiúval. Ő ezt képtelen volt feldolgozni, így Kata lakására ment, ahol búcsú ürügyén bekönyörögte magát a lakásba. Szinte azonnal támadott. Kata utolsó erejével az ajtóhoz rohant, és tiszta erejéből dörömbölni kezdett, ki azonban már nem jutott, mert Dániel elkapta, betömte a száját, és hátulról elvágta a torkát.
A háztömbben azóta is néma csend honol, a szomszédok sokkos állapotban vannak.
– Az egyik lakásból hallották a dörömbölést, de nem gondoltak semmi rosszra, mert hamar elhalt – mondta el az egyik házbeli a Borsnak.
– Még mindig nem tudjuk elhinni. Kata már tizenkét éve élt itt, a szülei pár éve adták neki a lakást, azóta egyedül, a saját erejéből tartotta el magát. Csak ez a fiú volt furcsa, már az elején úgy láttuk, nem illik ehhez a mosolygós lányhoz. Mindig lehajtott fejjel járt, senkinek nem köszönt – sorolta. A szomszéd úgy tudja, hogy Katára a szakítás után újra rátalált a szerelem, egyszer egy fiúval kézen fogva sétált haza.
– Megérdemelte a boldogságot, kedves volt mindenkivel. Ezt a fiút is csak azért engedhette be, mert a szakítás után megsajnálta, és fájt neki, hogy szenved. Kata tisztességgel szakított, amikor elmúltak az érzelmei – mondta dühösen egy másik szomszéd.
A fiú a gyilkosság után megszökött, a rendőrség azóta valóságos hajtóvadászatot indított ellene, ottjártunkkor több rendőrautót is láttunk a környéken. A BRFK felkérésére a német hatóságok július 31-én Frankfurtban fogták el a kőbányai emberölés miatt körözött férfit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.