Bajnokok Ligája - halálcsoportba került a Barcelona

Bajnokok Ligája - halálcsoportba került a Barcelona

foci
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 29. 23:07
Tegnap Monacóban kisorsolták a világ legkedveltebb labdarúgó-klubtornájának csoportbeosztását, döbbenetes négyesek alakultak ki. A legutóbbi idény legjobb játékosa a holland Van Dijk lett.
Bors

A futballvilág krémje vo­nult fel tegnap Monacóban, ahol nemcsak a 2019–2020-as BL-idény négyeseit húzták ki, hanem az előző idény legjobbjait is jutalmazták. 

Az est fénypontja az volt, amikor a három jelöltet, Lionel Messit, Cristiano Ronaldót és Virgil van Dijkot „mutatták be”: Ronaldo meghívta vacsorázni Messit.

– Habár jó döntést hoztam azzal, hogy a Juventusba igazoltam, hiányzik a kettőnk közötti rivalizálás. Jobb játékossá váltunk a másik által, és eddig ugyan nem vacsoráztunk együtt, remélem, ezen változtatunk – mondta a Real Madridot az előző idény előtt kilenc év után elhagyó klasszis, aki azt is megígérte: noha 33 éves, elég jó  bőrben van még ahhoz, hogy évekig itt maradjon.

Neymar visszatér Katalóniába?

Miközben a futballvilág Monacóra figyelt, a Barcelona és a PSG (állítólag) megállapodott Neymar átigazolásáról. Mindezt a katalán vezetőség lapzártánkig cáfolta, de egybehangzó értesülések szerint a párizsi klub elfogadta a brazil támadó korábbi egyesületének ajánlatát, ami több játékost és mintegy 100 millió eurót (33 milliárd Ft) érint. A gúnyolódók szerint a PSG Dembelét, Semedót, Rakiticet, 100 milliót, Shakirát, Messi három fia közül kettőt, és a Barca szurkolóinak felét kérte.

Végül egyikük sem kapta meg a szezon legjobb játékosának járó díjat, ugyanis az a Liverpool elképesztő idényt futó védőjéé, a holland Van Dijké lett. Aki nemcsak azt mondhatja el magáról, hogy megnyerte a Bajnokok Ligáját, hanem azt a döbbenetes statisztikai adatot is, hogy sem az európai porondon, sem Angliában egy éven át nem akadt ember, aki kicselezte volna.

A CSOPORTOK

A: PSG, Real Madrid, Brugge, Galatasaray.
B: Bayern, Tottenham, Olympiakosz, Crvena Zvezda
C: Manchester City, Shahtyar Donyeck, Dinamo Zagreb, Atalanta
D: Juventus, Atletico, Leverkusen, Lokomotiv Moszkva
E: Liverpool, Napoli, Salzburg, Genk
F: Barcelona, Dortmund, Inter, Slavia Praga
G: Zenit, Benfica, Lyon, Leipzig
H: Chelsea, Ajax, Valencia, Lille

Az F jelű négyes a legdurvább
Habár újfent magyar csapat nélkül rendezik a szezont, a me­zőnyben ott van Gulácsi Péter és Willi Orban együttese, a Lipcse, amely a Zenittel, a Benficával és a Lyonnal lesz harcban azért, hogy legalább a harmadik hely megszerzésével az Európa Liga egyenes kieséses szakaszában folytathassa szereplését. 


Meglehet, a második számú klubsorozat marad majd a Barcelona, Dortmund, Internazionale trió egyikének is, hacsak nem rondít bele a dolgaikba a prágai Slavia.

Már a továbbjutásért kegyetlen küzdelemre lehet számítani, jóllehet a katalán drukkerek máris felhozták: amikor a Barca BL-t nyert legutóbb (2014–2015), akkor is az F csoportban kezdték meg szereplésüket, és akkor is a gárda tagja volt Neymar.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.