Levágott péniszeket találtak egy egészségügyi központ fagyasztójában

Levágott péniszeket találtak egy egészségügyi központ fagyasztójában

pénisz
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 25. 21:15
Bors

Egy arizonai testadományozó központ nem úgy használta fel a testeket, ahogy azt kellett volna. Ez egy FBI-os razzia során derült ki: egymásra dobált emberi testrészek kerültek elő, illetve egy fagyasztó kizárólag levágott péniszekkel volt tele.

A szóban forgó Biological Resource Center vezetője, Stephen Gore könnyes szemmel bűnösnek vallotta magát abban, hogy úgy használta és tárolta a testeket, amibe az elhunyt családtagjai egyáltalán nem egyeztek bele és gyakran már fertőzött testrészeket adott tovább pénzért a vevőknek.

A testrészeken kívül sok esetben a belső szerveket is pénzzé tette a központ, ami szintén törvénybe ütközik, ugyanis a testadományozás és a szervadományozás két különálló tevékenység.

A Biological Resource Center árlistája néhány éve a így nézett ki

Teljes test vállak és fej nélkül: 2900 dollár (kb. 850 ezer forint)
Törzs fejjel: 2400 dollár (kb. 700 ezer forint)
Egészgerinc: 950 dollár (kb. 280 ezer forint)
Egészláb: 1100 dollár (kb. 320 ezer forint)
Egészlábfej: 450 dollár (kb. 130 ezer forint)
Térd: 375 dollár (kb. 110 ezer forint)
Medence: 400 dollár (kb. 115 ezer forint)

Az intézményvezetőről egyébként a fentiek mellett kiderült az is, hogy középiskolai végzettségnél magasabb képesítéssel nem rendelkezik. Gore tárgyalása októberben lesz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.