Nagy-Szín-Pad! - Megvan a tehetségkutató győztese

Nagy-Szín-Pad! - Megvan a tehetségkutató győztese

nyertes
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 17. 08:53
A Useme nyerte a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyt csütörtökön este a fővárosi Akvárium Klubban. A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió szervezésében zajlott rendezvény fináléjában három zenekar mérte össze tudását, a végeredményről a közönség szavazatai döntöttek.
MTI

A döntő másik két résztvevője a Follow the Flow és a Bluebay Foxes volt. Mindhárom előadó húszperces blokkot kapott élőben. A közönség SMS-ben, Instagramon, illetve a nagyszinpad.com-on szavazhatott.

A Nagy-Szín-Pad! győztese bemutatkozhat a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál, a Strand Fesztivál és a Campus Fesztivál nagyszínpadán, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj 2019-es show-műsorába, amelynek a Strand Fesztivál ad otthont, valamint saját, dedikált estét tart az Akvárium Klubban.

Több különdíjat is átadtak az M2 Petőfi TV által élőben közvetített show-műsor végén. A döntő résztvevői közül az MTVA díját a Bluebay Foxes kapta, ez a zenekar képviselheti Magyarországot a 2020-as groningeni Eurosonic Festivalon.

Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, a Nagy-Szín-Pad! két alapítója bejelentette: a Bluebay Foxes vendégzenekari meghívást kapott a Budapest Parkba, a USNK pedig szintén felléphet az Akvárium Klubban. Mindhárom döntős egy-egymillió forintos videoklip-támogatásban részesült, az elődöntők valamennyi résztvevője fellép a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand és a Campus Fesztiválon, valamint a MOL Nagyon Balaton eseményein.

A Nagy-Szín-Pad! idei győztese, a modern pop-metált játszó Useme a hazai színtér öt ismert és tapasztalt zenészéből alakult. A csapat énekese Csongor Bálint, Szalkai Tibor gitározik, Varga Zoltán billentyűs hangszereken, Anga-Kis Miklós basszusgitáron játszik, Markó Ádám pedig dobol. A Useme eddig két nagylemezt, több klipet készített és számos teltházas klubkoncertet adott, állandó szereplője a nyári fesztiváloknak. Harmadik stúdióalbumuk még idén májusban megjelenik.

#nsz

Posted by USEME on Thursday, May 16, 2019

Az idén hatodszorra megrendezett Nagy-Szín-Pad! célja, hogy a kiválasztott előadók karrierje lökést kapjon. Az elődöntőket május 8-tól 11-ig rendezték, esténként két-két zenekar adott egy-egyórás koncertet az Akvárium Klubban. A Nagy-Szín-Pad!, a Telekom VOLT Fesztivál és a Strand Fesztivál Facebook-oldalán livestream segítségével lehetett a koncerteket nézni és hallgatni.

Az elődöntőkben a szakmai zsűri, a tíztagú Nagy-Szín-Pad! Crew tagjai 1-től 10-ig pontozták a produkciókat, a közönség tizenegyedik tagként voksolhatott három platformon (SMS, Instagram, www.nagyszinpad.com) az adott napon fellépőkre. A szavazatok összesítése alapján választották ki a három döntőst, majd hétfőn újraindult a voksolás a három döntősre, egészen a finálé végéig már csak a közönség szavazott. A három finalista mellett még a KosziJanka, a Nomad, a New Level Empire, a Stolen Beat és a USNK szerepelt a Nagy-Szín-Pad! idei mezőnyében.

A döntő vendégfellépője a Random Trip All Stars volt.

A 2014-ben első ízben megrendezett Nagy-Szín-Pad!-ot a Mary PopKids nyerte, 2015-ben az Ocho Macho, 2016-ban a Bohemian Betyars, tavaly az Apey & the Pea lett a győztes.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.