Aktuális

Protézissel ropja a táncot a féllábú rendőrlány

R. K.

Létrehozva: 2019.04.09.

Másfél éve gyökeresen megváltozott egy taktaharkányi lány élete. A 24 esztendős Fila Tímea őrmesterként dolgozott. A mozgás szeretete vitte erre a pályára, hiszen korábban a sport, egészen pontosan a tánc tette ki a mindennapjai nagy részét. 2015 nyarán már a déli határnál találta magát, ahol határvédőként szolgált – idézte fel az Észak-Magyarország –, 2017 októberében azonban kis híján életét vesztette egy balesetben.

– Éjszakai szolgálat után reggel visszaindultunk busszal Miskolcra – mesélte a Borsnak Tímea. – Már majdnem delet ütött az óra, amikor az M5-ös autópályán Kecskemétnél belecsapódtunk egy kamionba. Mindkét lábam többszörösen eltört, és sok más, nagyon súlyos sérülést is szenvedtem. Az mentette meg az életemet, hogy feküdtem az ülésen. Mentőhelikopter érkezett értem, de mindvégig magamnál voltam. Összesen 12 műtéten estem át – emlékezett vissza.

A bal lábán keletkezett, nyílt combcsonttörés miatt kérdéses volt, hogy egyáltalán tud majd  valaha járni. A jobb lábszáráért is nagyon nagy orvosi küzdelem folyt. Felvetődött annak eshetősége is, hogy mindkét lábát csonkolni kell. Végül térd alatt a jobb lábát amputálták.

– Nehéz volt feldolgozni a történteket, de végig erős maradtam. Az első protézisemet 2018 februárjában kaptam meg, ám az még kezdetleges volt. Örültem neki, de persze sok nehézséget is okozott, egyszer a falhoz is csaptam – idézte fel Tímea. – Azonban eltökéltem, hogy ismét táncolni fogok. Kiszálltam a kerekesszékből. A legújabb, modern protézisem segítségével újra elkezdtem edzésekre járni, és ismét a táncparketten találtam magam. Igazán jó érzés! Emellett konditerembe is járok, vissza kell szereznem az erőnlétem. Kisegítő oktatóként is dolgozom, több tánccsoporttal is foglalkozom – sorolta a lány, aki teljes joggal lehet büszke magára.

És ez még nem minden: nagyon szeretne újra egyenruhába bújni, visszatérni a rendőrség hivatásos állományába. Megmutatni, hogy egy ilyen baleset után is talpra lehet állni – szó szerint és átvitt értelemben is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981811
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981811
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat