Három testvér éveken keresztül erőszakolta a húgaikat a horrorházban

Három testvér éveken keresztül erőszakolta a húgaikat a horrorházban

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 17. 21:00
Bors

Három testvér éveken keresztül erőszakolta a három kishúgát, az apuka pedig csak a vállát vonogatta, és nem tett ellene semmit. James, Elijah és Josiah Keene, akik most 29, 27 és 20 évesek, hat éven keresztül zaklatta a három kistestvérét, akik még most is csak 19 és 10 éves kor között vannak.

Brian Keene a hírek szerint sejtette, hogy valami folyik a háttérben, de nem szólt közbe arra hivatkozva, hogy

a gyerekeknek csak tombolnak a hormonjaik.

A rendőrök azért mentek ki a házukhoz, mert valaki betelefonált, hogy egy gyanús kocsit lát a házuk előtt. Amikor a rendőrök kimentek, beszéltek az egyik lánnyal, aki úgy fogalmazott, hogy nem biztonságos az otthonuk. Amikor bementek a házba, akkor mindenhol rendetlenséget találtak,

a falak és a padló több helyen lyukas volt,

s úgy bűzlöttek a gyerekek, mintha már jó ideje nem mosakodtak volna.

A rendőrök fogták, az bevitték a gyerekeket az állomásra, ahol aztán kiderült, hogy éveken keresztül fajtalankodtak velük. Az egyikőjük például azt mondta, hogy a három testvére rendszeresen levitte őt a pincébe, és ott erőszakolták meg.

Amikor másodszorra is visszamentek a házba, hogy elhozzák a lányok cuccait, az egyik rendőr körömre lépett, ami

bele volt fúródva a konyhapadlóba.

Amikor elfogták az apukát, kiderült, hogy a gyerekek öt éve nem jártak iskolába, azóta, hogy az anyjuk elhagyta őket, és orvosnál se voltak legalább tíz éve.

- Egyikőjük sem betegeskedett soha - magyarázta jóhiszeműen az apuka. Most a három fiúgyerek és az apuka is rács mögött várja a tárgyalásukat. 

(via CrimeOnline)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.