Ez a férfi 1972 óta nem lépett ki az utcára a tigrismaszkja nélkül

Ez a férfi 1972 óta nem lépett ki az utcára a tigrismaszkja nélkül

hobbi
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 23. 18:00
Bors

Nem véletlenül nevezik évtizedek óta Sindzsuku tigrisének azt a japán férfit, aki egy napon, még 1972-ben úgy döntött, innentől tigrisként fog élni - elhatározásához pedig azóta is tartja magát.

A ma 69 éves Yoshiro Harada még 1967-ben költözött Tokióba - egész pontosa a szigetország fővárosának Sindzsuku kerületébe, később pedig újságkihordóként kezdett el dolgozni. Máig nem tudja pontosan, honnan jött neki ez az egész tigris-dolog. Egy nap meglátott egy boltban pár műanyag tigrismaszkot, és valami megváltozott benne. Hirtelen felindulásból vett magának harmincat - és azóta le sem veszi őket. Hordja egész nap: az utcán, a munkahelyén, mindenhol. Mint magyarázza: csak akkor fedi fel az arcát, ha nagyon szükséges.

Egy interjúban arról beszélt: hirtelen, ösztönből cselekedett. Egy másikban arról: csak meg akarta nevettetni a környezetét. Mindig mást mond a kezdetekről - ám ez is hozzátartozik a férfi legendájához, aki maszkja mellett rózsaszín parókája és színes ruhái miatt is igen feltűnő jelenség. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@york4460 által megosztott bejegyzés,

Harada emellett tucatnyi plüssállatot hord magával minden nap, még amikor dolgozik - újságkihordóként -, akkor is. A jó tízkilónyi plusz súlyról pedig azt mondja: nem zavarja, mert ők a családja.

Sindzsuku tigrise korábban egy interjúban elárulta: az eredetileg megvett 30 maszkból tíz még mindig megvan neki - így garantáltan lesz neki elegendő egészen a halála napjáig - írja az OddityCentral.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.