Aktuális

Pápai Joci: Nem tudtam aludni, amíg nem lett tökéletes a dalom

Bors

Létrehozva: 2019.03.08.

Pápai Joci számára nem ért véget a munka A Dal 2019 döntőjében aratott győzelmével. Február vége óta folyamatosan készül az Eurovíziós Dalfesztiválra. Joci a tőle megszokott maximalizmus miatt az utolsó pillanatig dolgozott versenydala, „Az én apám” végleges verzióján, amit pénteken be is mutatott a Petőfi Rádió reggeli műsorában, a Talpra magyar! -ban.

„Tudni kell rólam, hogy maximalista vagyok és nagyon kritikus magammal szemben. A Dalos előadásaim során folyamatosan hoztuk a változásokat, de még a döntő után is azt éreztem, hogy valami hiányzik, úgyhogy rá két nappal stúdióba vonultam. Azt szerettem volna elérni, hogy semmi hiányérzetem ne legyen a dallal kapcsolatban. Így tiszta a lelkiismeretem, hogy olyanra sikerült csiszolni, aminél jelenleg jobbat nem tudok. Nem tudtam aludni, amíg be nem fejeztük, de úgy érzem, hogy ez most nagyon durva lett. Olyan erőt érzek benne, amit előtte soha” – osztotta meg Joci Harsányi Leventével. Pápai Joci másodszor képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Vajon a korábbi tapasztalatai alapján más lesz számára az idei verseny?

„Még a 2017-es verseny előtt beszélgettem olyanokkal, akik jártak már Eurovízión, ők mind azt mondták, hogy Joci, próbáld meg élvezni az eseményeket. Na, ezt ott nem tudod megtenni. Mikor ráálltam arra a monumentális színpadra, egy pillanatra elszédültem és megértettem, hogy miért is kell két héttel előbb kimenni a helyszínre. Most viszont próbálom kicsit felülről nézni önmagamat és élvezni, megélni a pillanatot úgy, ahogy kell.  Abban biztos vagyok, hogy fogok majd izgulni, de bízom benne, hogy számít a rutin” – mondta Joci. „Természetesen szeretnék minél jobb helyezést elérni, bennem van a versenyszellem. De az a lényeg, hogy előadóként ne maradjon bennem semmi” – mondta arról, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett, és elárulta azt is, hogya személyesség, ami a dalban és az előadásban van, megmarad Tel Avivban, az eurovíziós színpadon is.

„A dal fő üzenete, hogy ebben a felgyorsult világban le kell lassulnunk és nagyon oda kell figyelnünk a szeretteinkre és a jelenben kimutatnunk a szeretetünket, mert ha elveszítjük őket, az nagyon nagy sebet tud ejteni” – árulta el az énekes „Az én apám” mondanivalójáról.

„Május 3-án utazunk ki, és onnantól kezdve csak az Eurovíziós Dalfesztiválra koncentrálok. A helyszín nagyon sok pluszt fog adni számomra, szeretnék mindent megnézni, amit az időbeosztásunk enged” – mondta Joci, aki már vasárnap Tel Avivba utazik, hogy a helyi forgatócsoporttal leforgassa a dalfesztiválon látható bemutatkozó kisfilmjét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730158_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néznek ki most a 90 év körüli, egykori nagy hollywoodi sztárok - fotók, videók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22515_resized.jpg?avcount=1701563420
origo.hu

Újabb babával bővül Kulcsár Edináék családja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728274_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Félelemben telnek G.w.M exe, Nagy Melanie napjai, zokogva vallott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728738_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Bohózatba illő öngólt szerzett a kapus a német rangadón + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731113_auto_resized.jpg
ripost.hu

Véget érhet Marco Rossi kulcsemberének angliai kalandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728515_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Új rendeletet adott ki a Kreml, ami rendkívül rossz hír a tél előtt álló Kijevnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22522_resized.jpg?avcount=1701563420
origo.hu

Ketrecbe zárva és félmeztelenül is fotózták Marjai Juditot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729266_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kiabálva, csomagolópapírral verte egymást két nő az Aldiban - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730889_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hajtóvadászatot indított a rendőrség: otthonából rabolták el a 10 hónapos kisbabát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701563420
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701563420
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4yL0jiwnASsghsSXvocnmeJ0q00RAnzfcA2vyxn9SJk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyMGJkYTU0NTdjNjRkNDlhMzU5Y2E0NzVhYTliNGZm.jpg
Csoda

„Búcsúzni hívták be a szüleimet a kórházba” – autista gyerekeknek állított össze terápiát Fanni, aki kétszer is legyőzte a rákot

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/7OXLyc-LnrUlNPY01EOlwxQMHVNyQYDxBVPUZdddkxE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmZmE1NTEwZjA1ZTQ0NGU5OWUzNzY5MjUyOTBhYzVj.jpg
Tragédia

Szülés után egy nappal hunyt el egy egészséges anyuka: "Tudnom kell, hogy mi történt a lányommal!"