Nem láthatják a vevők egymás panaszát

Nem láthatják a vevők egymás panaszát

üzlet
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 22. 12:00
Titok lesz, hogy előttünk miket írtak a „panaszkönyvbe”. A kereskedelmi törvény módosítása alapján ugyanis titkosítanák a Vásárlók könyvét.
Bors

Romlott az akciós darált hús. Hiába van kiírva, nem is adják leértékelt áron a barkácskészletet. Az eladó olyan undok, hogy ide be nem teszem többet a lábamat! – ilyen és hasonló panaszok tömkelege olvasható általában az üzletek panaszkönyvében. Eddig bármikor belelapozhattunk, és ha éppen kedvünk tartotta, el is olvashattuk a korábbi bejegyzéseket, a beíró elérhetőségeivel együtt. Úgy tűnik, ennek vége: titkosítanák a Vásárlók könyvét. A jogszabály-módosítás az Országgyűlés előtt van.

Hitelesíteni kell

Az Európai Unió szerint nem célszerű, ha mindenki, aki kinyitja a panaszkönyvet, láthatja, hogy előtte miket írtak bele. Ezen felül a személyes adatok is könnyedén illetéktelenek kezében landolhatnak.

– Szerencsére eddig nem érkezett panasz arra, hogy valaki visszaélt volna a személyes adatokkal. Lehetséges, hogy az európai adatok tartalmaztak ilyen eseteket és ezért szeretnék ezt a módosítást bevezetni – reagált a Borsnak Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője. A panaszkönyvet minden esetben hitelesíteni kell a felügyeleti szerveknél, anélkül nem lehet kihelyezni. Általában minden oldal három lapból áll: egy példány a vevőé, hogy bizonyítani tudja, hogy beleírt a könyvbe, egy a szolgáltatóé, a harmadik marad a könyvben.

Kell az elérhetőségünk is

A Bors kollégái több szolgáltatóegységet is felkerestek, hogy belenézzenek a Vásárlók könyvébe. A legtöbb írás valamilyen panaszról szólt, pozitív észrevételt alig találtak.

– A leggyakoribb bejegyzések általában reklamációk, amiatt, hogy az akciós termék elfogyott, vagy a kiszolgáló nem volt elég kedves. Szerencsére nem kapunk sok negatív megjegyzést, maximum két-három havonta egyet – árulta el Weinberger-Lovas Ildikó a Reál Hungária Élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat vezetője.

Hol található?

Minden panaszkönyvet jól látható helyen kell elhelyezni, hogy a vásárló egy mozdulattal, kérés nélkül tudjon beleírni. Az alanynak az észrevételei mellé fel kell tüntetnie az elérhetőségeit is, mert az üzletek, éttermek, benzinkutak csak így tudnak hivatalosan is értesítést adni a probléma megoldásáról.
– Mindig minden esetben reagálunk és megoldjuk a kéréseket, észrevételeket, amiket beleírnak a panaszkönyvbe. Igyekszünk vásárlóink kedvében járni, ezért, ha valami komolyabb dologról van szó, akkor kedvezményekkel vagy akár törzsvásárlói kártyával is megajándékozzuk vevőinket – mondta el Weinberger-Lovas Ildikó.

Többen használják majd

Siklósi Máté, a CP Contact Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Kft. ügyvezetője szerint, ha nem lesznek láthatóak az adatok, még több ember „nyitja majd ki a száját”.

– Valahol az emberi méltóságot sértik meg azzal, hogy másoknak elolvassák a személyes adatait. Ezzel a módosítással mindenki biztonságban tudja majd magát és az adatait, így nyugodtan lehet használni az egyébként nagyon hasznos Vásárlók könyvét – árulta el a szakember. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.