Lajosnak hívja donorveséjét Börcsök Enikő

Lajosnak hívja donorveséjét Börcsök Enikő

test
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 13. 09:00
Egy motorbalesetes férfi egészséges szervét kapta meg a Jászai Mari-díjas színésznő, aki nem lett depressziós betegsége miatt.
F. Zs.

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjáról a húszas éveiben derült ki, hogy gyógyíthatatlan vesebeteg.

Nyolc év gyógyszeres kezelés után megkapta az első veséjét, amit sajnos másfél év után kidobott a szervezete.

Ne féljünk felajánlani!

A művésznő nyolc éve önkéntes a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért nevű szervezetnél, melynek kurátora is egyben. A színésznő azt mondja, fontos lenne, hogy ne féljenek az emberek donornak lenni, illetve aki teheti, támogassa az általuk felkarolt kétszáz gyermek életminőségének javítását.

Három év elteltével aztán megérkezett az a vese, amelyikkel most is él, méghozzá úgy, hogy az eredeti két veséje is megmaradt. Börcsök Enikő a Jakupcsek Plusz című műsorban mesélt a betegségéről: 

– Végzősök voltunk a színművészetin, egyszerre négy filmet forgattam. Éjszaka Bécsbe vittek, aztán reggel vissza a próbára, és ez így ment heteken át. Rettenetesen bedagadt a lábam és a kezem, egy idő után az ar­com is elkezdett deformálódni. Ott derült ki: ez komoly vesebetegség.
A művésznő tizenöt éve él beültetett vesével, amihez – ahogy azt a Borsnak elárulta – különleges viszony fűzi. 

Kisebb gond, ha marad

A szakember szerint kevesebb gonddal jár a transzplantációkor bent hagyni a leállt szerveket is.
– Egyáltalán nem szokatlan, hogy különösen vese­transzplantáció esetében a nem működő szerveket is a hasban hagyják. Ennek igen egyszerű oka van: a két vesét eltávolítani olyan nagy műtét és olyannyira megnehezíti a gyógyulást, hogy „nem éri meg” kioperálni azokat – mondta lapunknak dr. Kóczán István belgyógyász.

– A kórházban ugyan nem mondják meg, hogy kitől kapja a beteg az új szervet, de könnyen ki lehet deríteni. A vizsgálatokkor kapsz egy mappát, az enyémen ez állt: „agyhalott, motorbaleset, 57 éves férfi, Győr”– mondta a színésznő. – Elneveztem a vesét Lajosnak, és mindennap beszélgettem vele. Tizenöt éve van donorvesém, és ha nagyon nagy szerencsém van, még so­káig nem kell új szerv. A beültetett vesék átlag életkora tizenhárom év, de sok társam van, akinek huszonhárom-harminc éve bent van. Most 51 éves vagyok és ha sokáig szeretnék élni, egyet még kapnom kell. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.