Vasárnapra virradó éjszaka a 4-es úton totálkárosra tört az a személyautó, amely Csongrádi Kata színésznő-énekesnőt fuvarozta haza gyomaendrődi fellépéséről.
A balesetet az okozta, hogy a szemközti sávban az egyik személyautó vezetője kamion előzésébe kezdett, figyelmen kívül hagyva a szembe jövő forgalmat. Az ütközés elkerülhetetlennek tűnt.
– Épp a Jóistennel beszélgettem, megköszönvén, hogy fergetegesen sikerült a koncert, amikor az autót vezető segítőm, Józsi szólt, hogy belénk fog jönni egy kocsi. Felnéztem és láttam, hogy a halál vakító fényszórókkal, eszeveszett sebességgel közeledik. Furcsa mód nem éreztem félelmet. Az járt a fejemben, hogy nekem még le kell vezényelnem a férjem emlékkoncertjét – elevenítette fel a borzalmas pillanatokat Kata, melyek könnyen tragédiával is végződhettek volna.
– Láttam, hogy Józsi félrerántja a kormányt, de tudtam, hogy hiába. Addigra már belénk csapódott a másik jármű, amelyik aztán a szalagkorlátnak ütközött. Mindkét autó totálkáros lett.
A helyszínre hamar megérkezett a rendőrség, és a mentők is. Mindenki elképedt azon, hogy az autókban utazók épségben szálltak ki a járművekből és az is kiderült, előző nap négyes karambol volt ezen a helyszínen, sajnos tragikus végkifejlettel.
– Teljességgel hihetetlen, sem nekünk, sem a vétkes sofőrnek és állapotos feleségének nem lett semmi baja! A mentősök persze engem is meg akartak vizsgálni, de mondtam, felesleges, tökéletesen jól vagyok. Ami velünk történt, az a csoda kategóriába tartozik!
Kata a szerencsén túl férjének, S. Nagy Istvánnak is köszönetet mond a megmenekülésükért. A legendás dalszövegíró ugyanis a baleset idején lett volna nyolcvanöt éves, ráadásul ugyanaznap, január 20-án volt a halálának negyedik évfordulója is.
– ES vigyázott ránk odafentről! Ebben biztos vagyok! Nem lehet véletlen, hogy a hajunk szála sem görbült meg! – mondta Kata, kihangsúlyozva, mostantól az újjászületése napjaként tartja számon ezt a dátumot és ez az eset még inkább megerősíti abban a hitben, hogy elhunyt szeretteink valóban őrangyalként figyelnek ránk és óvnak minket!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.