Ügyvédjét hibáztatja a 12 éves diákjával szexelő tanárnő

Ügyvédjét hibáztatja a 12 éves diákjával szexelő tanárnő

ügyvéd
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 28. 19:00
<p>A tanárnő pikáns üzeneteket küldözgetett, ám állítja: ezek mind oktatási célt szolgáltak.</p>
Bors

Noha korábban közel negyven évre ítélték, úgy érzi a 12 éves tanítványát megrontó - ma már csak egykori - tanárnő, hogy új tárgyalást és enyhébb ítéletet érdemel. Mint mondja: azért kapott ennyit, mert ügyvédjére hallgatott. Tegyük hozzá: kilenc vádpontban találták bűnösnek, amiért egyenként 15 - azaz összesen 135 - évet is kaphatott volna. A bíróság a kiszabható minimális büntetést, 38 évet rótta ki rá a 2013-as ítélethozatalkor.

Ethel Anderson 31 volt, amikor megrontotta első osztály óta tanított diákját, akit ekkor már délutánonként is korrepetált. A floridai tanárnő több alkalommal is szexelt a 12 éves fiúval, mire az afférra fény derült. Letartóztatták, majd vádat emeltek ellene. A végül elítélt asszony a múlt szerdai meghallgatáson arról beszélt: anno rossz tanácsot kapott ügyvédjétől. Azt állítja ugyanis, hogy noha ajánlottak neki egy 15 éves börtönbüntetéssel járó vádalkut, ő ezt William Knight védő javaslatára elutasította. Knight állítólag nem mondta neki: ha bűnösnek találják, ennek a sokszorosát kaphatja. Azt mondja: ha tudta volna, milyen hosszú börtönbüntetés vár rá, igent mond az alkura - írja a Breitbart oldala.

Az eredeti - 2013-as - tárgyaláson egyébként a tanítványát megkívánó Anderson több pikáns üzenetét is felolvasták, amit a fiúnak küldött, ő azonban ezekről azt állította: mind csak pedagógiai célt szolgáltak. Úgy gondolta, a fiú így jobban fog figyelni arra, amit tanít neki. Az ítélethozatal előtt arról beszélt: ő egy anya, nem pedig egy szörnyeteg, így legyenek vele könyörületesek - ennek ellenére a bíró a 38 év kimondásakor a szülők rémálma jelzővel illette.

Ethel Anderson egyébként abban a Mango Általános Iskolában tanított, ami már korábban is többször szerepelt a hírekben a tanárok szexuális támadásai miatt. 2010-ben Stephanie Ragusa vallotta magát két kiskorú fiú megrontása miatt, évekkel korábban, 2004-ben pedig Debra Lafave került a címlapokra, miután lefeküdt egy 14 éves tanítványával. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.