Emmi: négy év alatt 72 százalékkal nő az egészségügyi dolgozók bére

Emmi: négy év alatt 72 százalékkal nő az egészségügyi dolgozók bére

Fidesz
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 19. 15:21
<p>A következő négy évben újabb 72 százalékkal nő az egészségügyi dolgozók bére, az emelés a védőnőket is érinti - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága szerdán az MTI-vel.</p> <p></p>
Bors

A közleményben azt írták, hogy az egészségügyi szakdolgozók átfogó béremelése 2016-ban kezdődött, akkor 26,5, 2017-ben 12, idén 8 százalékos béremelés történt.

Az eredetileg jövő novemberre tervezett 8 százalékos béremelést előrehozzák júliusra, majd 2020 januárjában 14, novemberében 20, végül 2022 januárjában további 30 százalékos béremelés lesz - ismertették.
Ezzel 2016 januárja és 2022 januárja között átlagosan 163 százalékkal emelkedik a szakdolgozók bére, ami azt jelenti, hogy 2022-ben több mint 2,5-szer többet fognak keresni, mint 2016-ban - hangsúlyozták.

Kiemelték: a védőnők is bekerülnek az egészségügyi szakdolgozói bértáblába, így a béremelés mintegy 83 ezer egészségügyi szakdolgozót - ápolót, szakápolót, diplomás ápolót, asszisztenst, szakasszisztenst, szülésznőt, dietetikust, gyógytornászt, valamint nem egészségügyi főiskolai szintű végzettséggel rendelkező dolgozót - és védőnőt érint.

Az Emmi már dolgozik a részletes bértáblákon, amelyeket a jövő évi garantált bérminimum is befolyásol majd, hiszen a szakdolgozók bére ahhoz is kötött. Február második felére várhatóan elkészül a bértáblákat rögzítő kormányrendelet, amely már részletesen tartalmazni fogja fizetési osztályok szerint, hogy kinek mennyivel nő a bére - olvasható a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.