Pedofilgyanú Cegléden: Elvették a szüleitől a négyéves Andikát

Pedofilgyanú Cegléden: Elvették a szüleitől a négyéves Andikát

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 03. 04:10
L. B.

Három napja engedték ki a kórházból azt a négyéves kislányt, akit a rendőrség gyanúja alapján megerőszakolhattak Cegléden – tudta meg a Bors. A törött lábú Andikát a szülei szállították kórházba négy hete, vérzett a nemi szerve, a nőgyógyász szerint megerőszakolhatták.

A Bors írta meg elsőként: a család azzal vé­dekezik, hogy egy óriási, 500 kilós súly esett vé­letlenül Andika lábára, így keletkeztek a sérülései. A családtagokat többször kihallgatták, a gyermek nagybátyját hazugságvizsgálatnak is alávetették. 

– Három napja kiengedték a kórházból, de nem lehet a szüleivel, ugyanis kiemelték a családból, nevelőszülőkhöz került. Az édesanyja több mint három hétig el sem mozdult mellőle, még benn is aludt, most egy csapásra ő sem láthatja, azt sem tudni, hova került a kislány – mondta lapunknak a szülőknek szállást adó ceglédi telephely vezetője. – A lefoglalt autót visszakapták, a súlyt is használhatom már, várjuk, hogy kiderüljön az igazság. A kór­házban pszichológus vizsgálta, a következő hetekben az óvodai környezetét ellenőrzik és a gyerekorvosát is meghallgatják – tette hozzá a férfi.

Úgy tudjuk, a rendőrség minden eshetőséget vizsgál az üggyel kapcsolatban, így a balesetet sem tartják kizártnak, de az ügy minősítése nem változott: szexuális erőszak gyanúja miatt nyomoznak, továbbra is ismeretlen tettes ellen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.