Bushell egész éjszaka alkoholt ivott és kokainozott, hajnali negyed hat körülre pedig tejesen elveszítette önuralmát. Betört a 26 éves nő lakására, és rátámadt az egygyermekes anyára. Felrángatta a lépcsőn, többször gyomron rúgta, majd ököllel ütötte az arcát is. Gallaghernek valamilyen csoda folytán mégis sikerült kimenekülnie lakásából és az utcán rohanva üvöltött szomszédjának, hogy hívja ki a rendőrséget. A 22 éves támadó a nő után rohant, ekkorra már teljesen meztelen volt, úgy üldözte áldozatát a sötét utcákon. Amikor elkapta Gallaghert, addig ütötte, amíg az hányni nem kezdett a fájdalomtól, sőt még azután sem állt le.
– Biztos voltam benne, hogy meg fog ölni. Ha nem sikerül kimenekülnöm a lakásból, mostanra halott lennék. Nem mutatta semmi jelét annak, hogy abbahagyná, még akkor is csak ütött és ütött, amikor már teljesen elvesztettem az eszméletemet – vallotta a bíróságon a bántalmazott anya.
Gallagher és Bushell többször próbálta helyrehozni kapcsolatukat, de a férfi újra és újra egyre kegyetlenebbül bántotta a nőt mindenféle ok nélkül. Ráadásul az alkoholhoz és a drogokhoz is egyre többször nyúlt. Amikor a rendőrök elkapták, Bushellt nem volt hajlandó beszélni, de velük is kifejezetten agresszív volt. Azt üvöltözte nekik: reméli, a feleségeiket megerőszakolják és a gyermekeiknek is valami baja esik.
Sarah Mallett bíró szerin Bushell nagy veszélyt jelent a társadalomra, és fennál a veszélye, hogy ismét elköveti a kegyetlen bántalmazást, mégis csupán 28 hónapra küldték börtönbe.
Jade Gallagher új személyazonosságot kapott, így abban bíznak, hogy amikor exe kiszabadul, már nem lesz képes a nő nyomára bukkanni.
(via DailyMail)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.