Kiment az óceánhoz és soha nem tért vissza az anya, akinek megerőszakolták és halálra verték a lányát

Kiment az óceánhoz és soha nem tért vissza az anya, akinek megerőszakolták és halálra verték a lányát

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 09. 15:30
Bors

A héten tartották a tárgyalását három férfinak, akik brutálisan megerőszakoltak, majd halálra vertek egy fiatal, 21 éves nőt még 2017 tavaszán Fokvárosban.

A tárgyaláson ott volt a lány apja is, akinek nem csak a gyilkosokkal kellett szembenéznie, hanem kénytelen volt felidézni azt is, hogy hónapokkal a lányuk meggyilkolása után a felesége kisétált az óceánhoz, és soha többet nem ért vissza.

- Nem hiszem, hogy öngyilkos lett, de abban biztos vagyok, hogy nem tudott megbirkózni a fájdalmával - mondta a bíróságon Willem Cornelius.

- A fiam és én már nem család vagyunk, hanem csak túlélői a múltunk romjainak - tette hozzá.

A három férfit végül bűnösnek találták, hogy megerőszakolták és megölték a 21 éves Hannah Corneliust és vele együtt elrabolták a barátját, Cheslin Marsh-t.

Az egyik támadó felidézte azt is, hogy a lány könyörgött, hogy ne erőszakolják és öljék meg őket, mindhiába. Miután megtagadta, hogy kiszálljon az autóból hasba szúrták aztán egy kővel bezúzták a fejét.

(via Crime Online)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.