Szeptember 9-én, hajnali 2 és 3 óra között a belvárosban, a Tibi atyával reklámozott József Attila utcai gíroszos mosdójában az ott dolgozó fiatal afgán migráns, Sarhadi Bilal Ahmad megerőszakolt egy 21 éves magyar légiutas-kísérő lányt.
A bűncselekménynek volt tanúja: az afgán munkatársa a kamerafelvételek szerint az ajtónál hallgatózott, többször is visszatért, mintha azt várta volna, hogy a migráns végezzen.
Hallania kellett a lány tiltakozását, sikoltásait, de nem tett semmit.A rendőrség kihallgatta a tanút, de a nyomozás állásáról bővebb részleteket nem árultak el.
A fóti gyerekvárosból járt be az afgán migráns Pestre dolgozni
Az erőszakoló a fóti gyerekvárosból járt a belvárosba dolgozni, évek óta tartózkodási engedéllyel lakott ott. Az intézményben a migránsok mindent ingyen kapnak, rezsit sem kell fizetniük, nemhogy lakbért. Sarhadi Bilal Ahmad a lakótársai szerint összeférhetetlen, agresszív embernek ismerik, aki a társait is meglopta, nem is volt vele szívesen egy szobában senki.
Ugyanakkor hozzátették: nem értik, miért lett rendőrségi ügy egy lány megerőszakolásából, hiszen náluk otthon ezt a családok egymás között intézik el,vagyis szerintük legfeljebb a lány családja kérhetné számon az erőszakoló tettét. A nevelőnek hosszan el kellett magyaráznia, hogy nálunk a nő megerőszakolása bűncselekmény, amiért börtönbüntetés jár.
Most is egy migráns szolgál ki a büfében
A Ripost munkatársai felkeresték a gíroszozót, ahol az erőszak történt.
A helyet még mindig Tibi atyával reklámozzák, és mintha megállt volna az idő: most is egy fiatal migráns férfi szolgálta ki őket.Azt mondta, hogy ez az első munkanapja, de gyakorlottan mozgott a büfében, begyakorlott mozdulatokkal készítette a szendvicseket.
Mosdóba most is csak az átjárón keresztül lehet menni, ami a szomszédos étterembe vezet, ahol a dekoráció szintén Tibi atya kocsmáját idézi. Nem változtattak a nyitva tartáson sem, ugyanúgy hajnalig üzemelnek.
A pultban álló idősebb magyar férfi szerint „nem történt itt erőszak, a lány csak kiszínezte a sztorit". Különben is, minden csoda három napig tart, mondta, egy-két hétig kerülték a vendégek a helyet, de most már ugyanannyi a vevőjük, mint régen. Azt pedig nem is értette, miért kellene a gíroszozónál biztonsági intézkedéseket tenni, hogy ne fordulhasson elő hasonló eset.
Az áldozat elmenekült a nyilvánosság elől
Közben az áldozat, a 21 éves légiutas-kísérő lány, akit a Ripost szintén megtalált, minden nyomát eltüntette a közösségi oldalakról.
Életszerűtlen, hogy a történtek után azonnal, még hajnali háromkor feljelentést tett volna, ha nem történik meg az erőszak, amit egyébként a kamerafelvétel is bizonyít. Most minden lelkierejére szüksége lesz, hogy támadója szemébe mondja, mit tett vele.Valószínű ugyanis, hogy a bizonyítás megalapozásához szükség lesz a szembesítésre.
Miért tartott két hónapig a migráns kiadatása?
A konkrét kiadatási eljárásról a hatóság nem ad tájékoztatást, de az eljárásjog alapján azért tarthatott két hónapig a kiadatás, mert Sarhadi Bilal Ahmad nem egyezett abba bele.Ilyenkor a kiadatásról bírónak kell döntenie, és ha a döntés ellen az érintett fellebbez, akkor másodfokon is el kell bírálni az ügyét.
A kiadatási bíró nem a bűnösségről dönt, csak arról, jogszerűen kiadható-e a kikért személy. Miután megszületett a döntés, arról az Igazságügyi Minisztérium értesíti a magyar igazságügyi tárcát, majd a két állam hatósága egyezteti a kiadatás gyakorlati lebonyolítását, különös tekintettel a biztonsági intézkedésekre. Az afgán erőszakoló migránst feltehetően közúton hozzák pénteken Budapestre és itt előzetes letartóztatásba helyezik.Szexuális kényszerítésért több év börtön várhat rá.
(Origo)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.