Aktuális

Meglehet, hogy ön is a reggelizőpehelytől hízik

Bors

Létrehozva: 2018.10.01.

A világon több millió ember nyúl reggelente a különböző pelyhek és müzlik után, mert finomak, egyben egészségesek. Vagy mégsem?

Forrás: Thinkstock (képünk illusztráció)

Ön méri, hogy saját magának, vagy a gyermekének hány gramm reggelizőpelyhet tálal fel? Ugye, hogy nem! Ebből indul ki a legnagyobb hiba.

Hét evőkanál a limit

Ezekben a termékekben igaz, hogy sok a szervezet számára egyébként fontos táplálék, például a zab, de ne feledjük el, hogy hasonlóan sok ezekben az ételekben a cukor is. A Daily Mail szerint az emberek 88 százaléka többet eszik ezekből az ételekből a megengedett 30 grammnál – ami körülbelül hét evőkanálnak felel meg. Ennek oka leginkább az, hogy nem szeretjük félig üresen hagyni a tálat, vagy a tányért, ezért telepakoljuk, így viszont már reggel túllépjük a napi cukorbevitelünket, ami elhízáshoz vezet. 

A Fortune dietetikusa egyenesen azt állítja, hogy még az is egészségesebb, ha reggelire szalámis pizzát eszünk. Ez zsírosabb, de legalább kevesebb benne a cukor, és több a fehérje. Utóbbi eltelít, így később leszünk éhesek utána. 

Elsők között a cukor

Sajnos az amerikai kutatásoknak igazuk van, Magyarországon sem jobb a helyzet. 

– A napokban én is megvizsgáltam egy terméket, és igaz, hogy az összetevők listáján az első amit feltüntettek az egy teljes kiőrlésű gabonaféle, de az azt követő további négy, különböző neveken feltüntetve a cukor volt – mondta el a Borsnak Abonyi Orsi dietetikus, majd hozzátette, hogy ezt mindig érdemes megnézni, mivel a listán csökkenő sorrendben tüntetik fel az összetevőket, tehát a cukor minél feljebb szerepel rajta, annál több van benne.

– Az tény, hogy a nagyobb cégek már jobban figyelnek erre, de a vásárlók még mindig az édesebb fajtákat veszik le a polcról. A reggelizőpelyhek nem tartoznak az egészséges kategóriába, ezért fogyókúra mellett dietetikusként egyáltalán nem ajánlom ezeket a termékeket fogyasztani. 

Saját kezűleg egészségesebb

Ettől függetlenül ez még nem azt jelenti, hogy a zabot és a gabonákat el kell hagyni, sőt! A szervezetünk számára igen fontos anyagokat tartalmaznak, pontosan ezért reggelire tökéletes, de csak akkor, ha mi magunk készítjük el, így tudjuk, hogy mi van benne. 

– A boltban kapható különböző zabkásákat sem ajánlom, mivel soknak igen magas a cukortartalma. A megvásárolt zabot főzzük meg vízben, növényi italban, vagy tehéntejben. Ehhez tehetünk gyümölcsöket, magvakat, sőt akár egy kocka étcsokoládét is dobhatunk bele, és egy kis tehéntúróval is megbolondíthatjuk, így sokkal egészségesebb reggelit készíthetünk, és a gyerekek is szeretni fogják – adta a tippet a dietetikus.

Ügyeljünk a mennyiségre

Az emberek nagy része hajlamos elfeledkezni a dobozon feltüntetett napi beviteli értékről, pedig nem szabadna. Az úgynevezett INBÉ pontosan ezt mutatja százalékok formájában. Például, ha a cukornál nyolc százalék van feltüntetve egy terméknél, akkor ez azt jelenti, hogy egy felnőtt esetében a napi cukorbevitel nyolc százalékát teszi ki a termék elfogyasztása. Azonban vigyázzunk, ugyanis sok esetben csupán 100 grammra bontják ezt le, így egy 250 grammos, például reggelizőpehelynél ne felejtsük el felszorozni a számokat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715021413
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715021413
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715021413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715021413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715021413
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?