Brit tudósok szerint a nagyfejű babák intelligensebbek

Brit tudósok szerint a nagyfejű babák intelligensebbek

egyetem
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 23. 09:00
<p>Jó hír a nagyobb fejjel rendelkező apróságok számára: kiderült, hogy intelligensebbek normál fejméretű társainknál.</p>
Bors

Brit tudósok legfrissebb kutatásai szerint a nagyobb fejjel született kisbabák magasabb intelligenciával rendelkeznek, ezáltal nagyobb esélyük van arra, hogy tanult emberekké válnak, és sikeres életük lesz. Az UK Biobank részletes verbális-numerikus vizsgálata kimutatta, hogy közvetlen összefüggés van a fej kerülete, az agy térfogata és az intelligencia szintje között. Egyszóval: minél nagyobb az újszülött feje, annál okosabb a gyerek. A vizsgálatok állítólag kivételes pontosságúak: azt is képesek megjósolni, hogy a gyerek egyetemre megy, vagy sem.

Egy párhuzamos felmérésében résztvevő emberek esetében összefüggést kerestek a génjeik, a fizikai és mentális egészségük, és aközött, hogy az életük hogyan alakul. A felmérésben német, amerikai és angol tudósok is részt vettek, akik a 37 és 73 év közötti résztvevőket vizsgálták. Az eredmény szerint:

„Jelentős összefüggés figyelhető meg a UK Biobank kognitív teszteredményei és a vizsgált felnőttek pontszámai között, beleértve a csecsemőfej kerülete és a gyermekkori kognitív képességek eredményeit.”

A vizsgálat felkeltette az Edinburgh-i Egyetem professzora, Ian Deary figyelmét is, aki a kognitív öregedéssel és a kognitív epidemiológiával foglalkozik: szerinte érdemes bevonni a vizsgálatba a testalkatot is.

– Amellett, hogy a kognitív képességek és bizonyos testi- és lelki egészségi állapotok között összefüggés mutatkozik, a kognitív képességek genetikai hatást gyakorolnak az agy méreteire, a test alakjára és a tanulási eredményességre is – nyilatkozta a professzor.

De hogy mennyi is az annyi? A kutatás szerint átlagosan 34,29 centiméteres annak az újszülöttnek a koponyakörmérete, aki az átlagosnál intelligensebb.

(Unilad)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.