Több halott és sok sérült egy spanyolországi buszbalesetben

Több halott és sok sérült egy spanyolországi buszbalesetben

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 04. 00:28
MTI

Legkevesebb öt ember vesztette életét és többen megsérültek az észak-spanyolországi Avilésben történt buszbalesetben hétfőn - közölték a hatóságok. 

Információk szerint az ALSA társaság menetrend szerint közlekedő távolsági buszjárata a Gijón felé tartó autópályán frontálisan nekiütközött egy épülő viadukt pillérjének, ami gyakorlatilag kettévágta a jármű elejét az elő három üléssorig.

A közlekedési vállalat arról tájékoztatott, hogy a buszon a sofőrön kívül 22 utas tartózkodott, akik közül csupán egy ember úszta meg sértetlenül a balesetet.

Az El País című napilap úgy értesült: három áldozat holttestét a tűzoltók szabadították ki a buszból. 

Összesen 16-an kerültek kórházba, öt ember állapota kritikus.

A súlyos sérülteket helikopterrel szállították Oviedóba, az asztúriai központi kórházba. 

A sérültek között van a buszvezető is, akiről korábban a La Sexta kereskedelmi televízió helyszíni tudósítója azt mondta, hogy életét vesztette.

A baleset oka egyelőre ismeretlen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.