Elaine McDade gyermekeivel nézte a tévét, miután hazatért Londonból glasgow-i otthonába. Amikor lement az emeletről, valami nagyon nem odaillő dolgot talált a nappaliban.
Egy idegen – és erősen ittas – srác feküdt a kanapén, de jól nevelt férfi módjára cipőjét az ajtóban levette, ahogyan szülei mindig megkövetelték tőle. A kétgyermekes családanya annyira megdöbbent a váratlan vendégen, hogy felhívta a férjét, mit csináljon vele. Mivel McDade elmondása szerint egy nagyon részeg, de ártalmatlanan fiatal fiúnak tűnt, fel merte ébreszteni, és megkérte, hogy távozzon, mert rossz lakásba jött. A 26 éves Thomas Airlie azonban annyira sokat ivott, hogy nem emlékezett arra, hol lakik most, csak azt tudta, hogy két évvel ezelőtt ebben a házban éltek, ahova most - úgy hitte - hazajött.
Posted by Robbie Mckean on Sunday, August 19, 2018
– Nagyon jól nevelt fiú volt, még a cipőjét is levette az ajtóban. Én éppen akkor értem haza egy hét után Londonból, és annyira megörültem a gyerekeknek, hogy elfelejtettem bezárni az ajtót magam után, pedig mindig bezárom. Leültünk tévézni, aztán lementem a konyhába egy pohár vízért. Akkor láttam meg a fiút ott feküdni, de azt se tudom, hogy mikor jöhetett be a lakásba – mondta a Mirrornak McDade.
A részeg fiatalt szívesen hazavitte volna a családanya, ám mivel a fiúnak fogalma sem volt, hol lakik, így McDade egy közeli bevásárlóközpontnál tette ki, ahonnan remélte, hogy ha kicsit kijózanodik, hazatalál. A történetet és a tanulságot – miszerint mindig zárjuk be az ajtót magunk után – a Facebookon osztotta meg.
Legnagyobb meglepetésére jelentkezett Airlie, aki nem győzött bocsánatot kérni a kellemetlen incidens végett. Mint kiderült, egy barátjuknak nemrégen kisbabája született, és a keresztelő után ezt mentek megünnepelni egy 12 fős társasággal, ahol egy kicsit többet ivott, mint amennyit kellett volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.