Ököllel ütötte az idős nőt a trolin, mert az nyitott ablaknál szeretett volna utazni

Ököllel ütötte az idős nőt a trolin, mert az nyitott ablaknál szeretett volna utazni

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 30. 10:42
Bors

A 67 éves Szabó Edit lánya számolt be az esetről, amely a 76-os trolin történt hétfő délután. Az idős asszony egészségügyi állapota miatt nyitott ablaknál szeretett volna utazni, ám ez a mögötte ülő férfinek nem tetszett - írja a Blikk.

– Hétfőn elég fülledt idő volt, ezért hazafelé délután fél 2 táján kinézett magának egy helyet a trolin a nyitott ablaknál, hogy jobban kapjon levegőt. Mögötte egy 50-60 év körüli férfi ült, aki megkérte, hogy csukja be az ablakot, mert fáj a füle.Édesanyám elmondta neki, hogy nehezen lélegzik, ezért nyitva szeretné hagyni. Ezután a férfi előre nyúlt, majd becsukta, anyukám pedig kinyitotta – mindez többször megismétlődött. Egy anyuka kérte meg a férfit, hogy higgadjon le. Anyukámnak azt mondta, hagyja nyitva nyugodtan az ablakot, mert nincs levegő, és tartsa ott a kezét, hogy a férfi ne tudja becsukni – idézte az édesanyját Kovács Edit.

– A férfi ezután szitkozódott, majd ököllel arcon vágta az anyukámat, aki még csak vissza sem szólt. Az arca kicsit bedagadt és belilult, a bal szeme és az orra között érte az ütés. A férfi leszállt, édesanyám pedig sírt a telefonban. Annyira fulladt, hogy alig bírta elmesélni, mi történt – mondta el a nő, aki bár orvoshoz nem vitte el édesanyját, de a rendőrségen feljelentést készül tenni.

A lap megkérdezett egy szakértőt is, aki szerint az iylesfajta stresszhelyzet csak rontja a fulladásos rosszulléteknél a beteg állapotát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.