A Győri Járásbíróság nyomozási bírája október 11-ig meghosszabbította É. Imre előzetes letartóztatását. A vállalkozót egy alkalmazottja, Mácsik Zoltán eltűnése kapcsán nyereségvágyból elkövetett ember-öléssel gyanúsítja a rendőrség.
A Bors információi szerint É. Imre tagad, ám a bíróság előzetes letartóztatás meghosszabbítására vonatkozó indoklása beszédes. Ebben ugyanis kiemelik: „a gyanúsított korábban elrejtett bizonyítékokat és ebből következően nem zárható ki, hogy megnehezítené a bizonyítást a későbbiekben”.
A bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye is. Egy hónapja írtuk meg: Mácsik Zoltán utoljára viselt pulóverét É. Imrénél találták meg. Ismeretes: É. Imre környezetéből nem csak Mácsik Zoltán tűnt el. A vállalkozó egy másik, ugyancsak villanyszerelőként dolgozó alkalmazottjának, Orlik Vilmosnak 2015-ben veszett nyoma. Az eltűnt férfi környezetéből úgy értesültünk, hogy a rendőrség arról tájékoztatta az Orlik családot, hogy összevonva vizsgálják a két eltűnést. A családot három éve a rendőrség arról is tájékoztatta, hogy É. Imre vállalta a hazugságvizsgálatot, ezt a család kétségesnek tartja.
Tegnap megkerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol közölték: Orlik Vilmos eltűnése miatt a Váci Rendőrkapitányságon körözési eljárás van folyamatban. Hivatalosan tehát továbbra is külön vizsgálják Orlik Vilmos eltűnését és az emberölési ügyet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.