A kétezres évek divatjából megmaradt rikító zöld szemceruzával kihúzott szemek még sokszor feltűnnek az utcán, azonban ez nem mindenkinek áll jól, főleg azoknak nem, akiknek beesnek a szemei. A kevesebb néha több, állítja Ling Dalma sminkes, aki szerint nem csak a szemfestékre kell fektetni a hangsúlyt, hanem a jó alapanyagokra is.
– A számunkra legjobb alapozó megválasztása nagyon fontos, mivel így elkerülhetjük, hogy a ráncokba beleüljön a krém, ami nemhogy nem tünteti el, hanem ki is emeli az öregedés jeleit – kezdte a szakértő a Vasárnapi Borsnak. – Ha lehet inkább BB krémet vásároljunk, mivel ez nem a bőrhibák eltüntetésére fekteti a hangsúlyt, hanem a hidratálásra. Viszont ha mindenképp alapozót szeretnénk választani, akkor arra kell figyelni, hogy lágy legyen az állaga, ne sűrű. Ha a kézfejünkre nyomunk egy keveset és elfolyik, akkor az jó lesz. Ezt a lágy fajtát mindenképp szivaccsal vigyük fel.
A tökéletes hozzávalókból is készíthetünk olyan sminket, ami nem áll jól, vagy nem megfelelő az arcunknak és a szemünknek. Először érdemes inkább natúr színekben gondolkodni, majd később, a megfelelő technika elsajátítása után akár merészebb színekkel is próbálkozhatunk. Kiindulásnak egy halványabb barna árnyékolt sminket próbáljunk meg elkészíteni magunknak, amit a mandulaszeműek nagyon könnyen meg tudnak valósítani.
Ha felvittük a BB krémet, akkor egy kicsi púderral fixáljuk le, majd arra jöhet egy pici bronzosító és a pirosító. A szemhéjra is tegyünk a krémből, vagy egy könnyű állagú korrektorból, majd arra jöhet a púder, vagy a szemceruza. Utóbbi, mivel zsíros, csak akkor fog jól megtapadni, ha le van fixálva, ezért erre is tegyünk port, aminek olyan színe van, mint a vonalnak.
A sötét karikák eltüntetése már kicsit macerásabb. Arra kell figyelni, hogy a korrektor egy árnyalattal világosabb legyen, mint az arcunk, illetve mellkasunk színe, így optikailag egy kicsit javít a sötét foltokon.
– A szem belső sarkába egészen világos színeket, akár fehéret tegyünk, kívülre pedig egyre sötétebbet használjunk és ezt kicsit mossuk össze. Viszont azoknak már másképp kell feltenni, akiknek a kor miatt rálóg a bőr a szemükre, vagy genetikailag kisebb. Náluk is hasonló az elv, viszont annyi különbséggel, hogy ők az egész szemhéjat világos színűvel fessék ki, és a mélyítő vonal fölé tegyenek egy keveset a sötétebből, ez egy kicsit emeli a bőrt, így nyitottabb tekintetet lehet varázsolni – mondta Dalma.
A barna szeműek szerencsésnek érezhetik magukat, mert ők szinte bármilyen színt használhatnak, a zöld és kék szeműeknek viszont már jobban oda kell figyelni a színek megválogatására. A lilával nehéz mellényúlni, de vannak, akiknek a kék és a zöld szemhéjpor is jól áll, ez már függ a szemszín árnyalatától és az arctól is. A szemhangsúlyos sminkeknél érdemes inkább a színekkel játszani, de semmiképp ne a szem aljára vigyük fel, hanem csak a szemhéjra. A színes porokat vegyíthetjük szürkével, vagy barnával, így azok halványabbak lesznek, de mégsem maradunk teljesen színmentesek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.