21 millióba kerül a Délinél lévő házikó

21 millióba kerül a Délinél lévő házikó

ingatlan
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 20. 19:33
Bors

Van, aki szívrohamot kap az ára hallatán, de akad komoly érdeklődő is – tudta meg a Bors arról a különleges budapesti házikóról, amelyik egy társasház udvarán áll és egy fát ölel körbe.

A Déli pályaudvar közelében található, nemrégiben felújított, mindössze 25 négyzetméteres házat tudatosan tervezték úgy, hogy körbefogja a törzset.

Az aranyos építmény egyedileg lakásnak minősített, de mégis különálló ház saját terasszal és zöld kertrésszel. Az ingatlanhirdetés szerint nyáron még légkondi sem kell, ami a közvetlenül a tető fölé magasodó bérház falai miatt érthető is.

Kétségkívül különleges az 1990-es építésű ingatlan, mégsem sikerül eladni. Az Urbanista blog már 2014-ben írt róla, akkor még „csak” hatmillió forintért árulták. Az ára most már 21,4 millió forint. Ez még a felújítás és az egekben lévő fővárosi ingatlanárak fényében is kicsit túlzásnak tűnik. A 25 négyzetméteres lakáshoz egy 12 négyzetméteres galéria is tartozik, ahol a hálószobát alakították ki. Nem ez az egyetlen mesebeli házikó Budapesten. Évekkel ezelőtt hirdettek a belvárosi Dohány utcában egy belső udvaron álló titokzatos 27 négyzetméteres házat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.